Czilczer Olga

FELVÉTEL INDUL

Látom, igencsak ügyködsz, nehéz derékkal, kontár kertész, a körül a rózsatő körül, mely ott vert gyökeret, éppen ott, a kedves, a csapodár, a félnótás, a szegény ördög, az ügyeletes szélnek ellenlengő, a balekjelölt; ott virít ő, a rózsa: panelházunk tövében.
Mit keres ott éppen ő, nem kérdem, ehelyett téged veszlek ostrom alá. Mit csinálsz ott, öregfiú, éppen ott, a te köszvényes karoddal, a te kristálymetsző ujjaddal, mely maga is ólomkristály. Kihűlt ujjaid közt azzal az elefántcsont bevonatú billentyűsorral… váltogatott üvegkalapácsokkal tán csak nem egy karót akarsz… Azt, éppen azt. Nézd, milyen törékeny! Hajlik és törik, gyenge és fiatalka. Nem inkább öreg, öregecske a szentem? A gyengeség persze ismérve az öregségnek, miként a fiatalságnak is, ezt a kérdést hát ne feszegessük.
Az vagyok, tán kontár, mondja J, nem épp földmunkásnak jöttem e világra, de azért nem adom fel, nem lehet-e megtanulni ezt is, miként minden más emberi munkát? A jó pap is ezt teszi, s mondják, holtig, mondja, miközben el is készül. Egy dúr hármassal támasztja meg a panelrózsát.
Bátran erős. Hars dúr akkord arpeggiója tartja mostantól a magasba szökkenő dallam színét, illatát.
Karót ver egy fiatal (vagy öreg) rózsatő mellé, odakötözi ágait, majd fölegyenesedik, kiegyengeti még fiatalos (vagy már öreges) derekát, én pedig lenyomok egy gombot. Ezt a zenepillanatot meg kell örökíteni.