Rába György

KÉT TENGER KAPITÁNYA

Az a kagyló a pettyes felület
ürege zúgott abba sose hagyta
fülembe az óceán jóllehet
kezembe fért fajánsz fényű alakja
az öklömnyi-se tárgy az asztalon
csábítgatott elemek énekével
dühét hittem kedvemre hallgatom
erejéhez gyermek hatalmam ér fel
ezt élvezte úgy együgyű hitem
mint aki úrrá lett fenséges úrrá
emléke ma pitypangpehely hiszen
súlyos sóhajú percem messze fújná
csak belső tengeremre figyelek
mostanság már föltartóztathatatlan
dagálya elsodor majd betemet
bensőm tajtékja újra s újra csattan
s ahogy magamra hagy s partjaimon
aszú medúzák roncsok uszadékok
keserű nyelvvel hajtogathatom
ős elem vagyok magam is a végok