Perneczky Géza

MAGYAR VÉR

Mint a villám járta be a hír a várost: a Rózsa utca öt szám alatt felrobbant a paprika!
A durranás olyan nagy volt, hogy először azt sem lehetett tudni, mi történt. Az emberek fejüket vesztve futkostak ide-oda, és az sem nyugtatta meg őket, hogy röviddel rá feltűntek a rendőrség és a tűzoltóság hangosan tülkölő kocsijai is. Sokan a tűzoltók után iramodtak, hogy megtudják, honnan jön a veszedelem, vagy hogy miféle baj esett rájuk. De ezeket az embereket rendőrkordon tartóztatta fel mindjárt a Rózsa utca elején.
Végül azonban a hatóságok szigora sem akadályozhatta meg, hogy ne váljon köztudottá: a Porcaja Lajos-féle fűszerüzlet repült a levegőbe, mert az erős paprika, amelybe – hej! – régi szokás szerint lőport is kevertek, egy könnyelműen eldobott cigarettavégtől tüzet fogott. A robbanás füstölgő rakétaként repítette az üzlet küszöbén beszélgető bevásárlókat a szemközt lévő kokárda- és koszorúárus kirakatába. Pár lépéssel odébb, egy trafik előtt a Zsölözsméről a fővárosba felutazott gazdászlegények egy csoportja éppen a lófuttatások eredményeit akarta megtudakolni. A fejük felett lévő ablakokat a légnyomás mind a nyakukba borította, és a sebekbe, amelyeket a lehulló üvegcserepek okoztak, beledörzsölődött a finoman szitáló pirospaprika is, úgyhogy a megsérült fiatalembereket erős kézzel kellett lefogni, nehogy a fájdalomtól a vesztükbe rohanjanak.
Súlyos károkat szenvedett a közeli szolgabíróotthon is, ahol az urak éppen a tarokk-kártya szenvedélyének hódoltak. A tornácon kártyázó szolgabírók arcába égő sebeket mart a robbanás erejétől a levegőbe emelkedett fűszerőrlet, és a mindent elárasztó erős paprikától több kártyapakli annyira vörösre színeződött, hogy mint teljesen használhatatlanokat, ki kellett vonni őket a forgalomból. A katasztrófa azonban a Porcajáék melletti ház udvarán hatott a legszörnyűbben. Itt egy özvegyasszony éppen a tyúkjait etette. Szemtanúk mesélik, hogy a forró levegő, amely a durranás pillanatában száguldott végig az udvaron, egy csapásra megfojtotta a vidáman káráló szárnyas jószágot, és a sistergő-lángoló paprika elviselhetetlenül csípős levessé változtatta a baromfinak kitett ivóvizet.
Szerencsére a kivezényelt hatósági közegek azonnal ellenintézkedésekbe mentek át, és nekiláttak, hogy mentsék a menthetőt. Először két kocsiderék homokot szórtak szét a Rózsa utcában, majd a tűzoltóság kannákból locsolt tejföllel oltotta el a lángoló gazdalegényeket. A tönkrement baromfit kiosztották a cigánysoron, ahol nagy volt az öröm a váratlan lakoma láttán. A városházán pedig úgy döntöttek az illetékesek, hogy addig is, amíg Fiuméből megérkeznek az új kártyapaklik, a szolgabírák a közületi kártyákat forgathatják.
Sajnos azonban a hivatalosak nem számoltak eléggé az eset lélektani következményeivel, azzal ugyanis, hogy a sajnálatos baleset erjesztően fog majd hatni a politikai életre. Az indulatok tényleg szenvedélyes formát öltöttek – már a következő nap elharapództak a nemkívánatos ribilliók. Felelőtlen elemek több vidéki városban merényletet követtek el a helyi fűszeresboltok ellen, és Kalocsán, valamint Szegeden egy-egy paprikamalom is a levegőbe repült. A megtévesztett lakosság ezekben a városokban kitűzte a nemzetiszínű lobogót. Harmadnap paprikarobbanásokat jelentettek több más nagyobb településről és megyeszékhelyről is.
A kormány rendkívüli tanácskozásra ült össze, és a szakminiszter elrendelte, hogy a lakosság felelősségteljesen viselkedjen. A kiadott rendelet szerint vidéken a csendőrség, a fővárosban pedig az erre a célra újra a hivatalukba visszahívott hajdúk kötelesek további intézkedések meghozataláig a paprikára vigyázni.
Szóba került az is, hogy csökkentik az őrölt paprikába kevert puskapor mennyiségét. Amikor azonban kitudódott, hogy a kormány miről tárgyal, azonnal néptömegek verődtek össze a fővárosban, és spontán tüntetők lepték el vidéken is a forgalmasabb utcákat. Attól kellett tartani, hogy a nyugtalanság átterjedhet a katonaságra is, az pedig a vég kezdetét jelentené. Az élelmezésügyi minisztérium egyik államtitkára – mint ünnepi szónok – arról próbálta meggyőzni hallgatóit, hogy a puskapor kivonása a népélelmezésből nemcsak a paprikarobbanásokat csökkentené a minimumra, hanem a magyar konyhát is közelebb hozná az európai ízléshez. A puskapor nem tesz jót a gyomornak – hangsúlyozta az államtitkár, de kifütyülték. Az emberek tudták, mire megy ki a turpisság, és nem titkolták, hogy úgy érzik, a paprika lőportalanításával régi jogától fosztanák meg a nemzetet.
Végül a kormány is belátta, hogy az ilyen irányú intézkedéseivel nemhogy csillapítaná a veszélyt, de inkább csak olajat önt a tűzre. Így hát elállt a lőpor forgalmát korlátozó szándékától. Ám a visszavonó rendelkezések már későn érkeztek, és bekövetkezett az, amitől a józanabb kedélyű megfigyelők már régóta tartottak: itt is, ott is vidáman kezdtek ropogni a paprikatüzek, és egyre több ünnepi vacsorát jelentettek a napilapok a lakosság köréből is. Arról cikkeztek az újságok, hogy lám, az emberek most még erősebben paprikázzák meg a kamrában található élelmiszereket, és annyit esznek a piros méregből, amennyi csak beléjük fér.
Nyílt titok, hogy mire gondolnak közben. Azon a véleményen vannak, hogy nem érdemes a fűszerekkel különösebben takarékoskodni. Küszöbön állnak ugyanis a komoly változások!