Lackfi János

DOLGOK SÚLYA

Vörös Istvánnak

A dolgok súlyában kezdek újra hinni
A földre perdülő egyforintos
óriás malomkő, átszakítja
a betonfödémet, s a földszinten
a padlóba ferdén beleáll
A papírlapok krómozott fémlemezek,
élük metsz, ha az asztalra ledobok
egy paksamétát, a fából recsegve
szilánkokat hasítanak
A hirtelen felgyújtott lámpa fénykévéje
a tárgyakra iszonyú súllyal rászakad,
tör-zúz, lesöpri a polcokat
Gyémánt fúrófej a csapvíz sugara,
a mosdókagylót átüti, a földkérgen át
magmáig hatol, csikorog hűvösen
Az ablakon megülő légypiszkok csöppjei
iszonyú erővel mélyülő lyukakat
alagutakat fúrnak üvegbe, végtelenbe
a fekete ég vaskobakja is belyukad
perforált anyagán átdöfköd a mögötti fény
látni a Tejutat