Falcsik Mária

MOST ÉN IS MINT KÖNNYES BOHÓC

„ß ę âŕě ďčřó – ÷ĺăî ćĺ áîëĺ?
÷ňî ˙ ěîăó eů¸ ńęŕçŕňü?”
(Puskin: Anyegin)

ó mennyi jellem mennyi érces égáldjon
míg szívemben új és újabb utcákon
visszakeringő nyár havában járva
épphogy-eltűnt múlt időnket rójuk még
lábunk álmom sátorában együtt lép
míg pihetollát hullatja a nyárfa –
vajon saját szívem mikor gyullad rám
hogy szép antik pózainkon túladván
mint bogár kínlódik hátára hullva
vagy mint suta sánta jérce féllábon
idétlen rángódva kelljen ugrálnom
hogy kapálózni megtanuljak újra
s hogy mint árva Hanswurst ki már félig sír
mázolódjék pofámon a föstött pír
szívtépő dallam kéljen trombitámban
egy hős bohóc a fénykörben vergődjem
s itt az arctalan fejeknek elbőgjem
hogy csak te vagy még mindig minden vágyam
s így vetkőzvén új Tatjána pőrére
szép csivózsebólje-korszak bőrébe
egész valómmal visszabújjak én is:
álarcosbálozgatunk itt nem félünk
hogy szép antik jelmezünkben benn égünk
ha a bőrünktől lángra kapna mégis