Lövétei Lázár László

HOMOKÓRA

Jékelyre emlékezve

(az éjjeliszekrényemen…)

Tulajdonképpen semmitől se félek.
Húsz évig mondogattam eleget:
így kaptam mindent, én is így hagyom –
és taníthat már akármit a lélek,
úgysem találok ennél jobb helyet.

Amíg majd ezt is vissza nem vonom,
nem bánom, hogy ma este itt maradtam.

Nem tudtam soha, hogy mit is akartam.

*

Nem tudtam soha, hogy mit is akartam.

Nem bánom, hogy ma este itt maradtam –
amíg majd ezt is vissza nem vonom,
úgysem találok ennél jobb helyet.
És taníthat már akármit a lélek:
így kaptam mindent, én is így hagyom.
Húsz évig mondogattam eleget –
tulajdonképpen semmitől se félek.

(…a padlón összetörve)

Tulajdonképpen semmitől se félek.
A többi nem annyira érdekes.
És taníthat már akármit a lélek,
örülök, hogy ennyit is értek, és

nem bánom, hogy ma este itt maradtam –
nem tudtam soha, hogy mit is akartam.
Húsz évig mondogattam eleget:
úgysem találok ennél jobb helyet,

amíg majd ezt is vissza nem vonom,
mert hátha mégis jobb lesz odaát.
Így kaptam mindent, én is így hagyom –

s aki mindig mindennek háttal állt,
és örült, hogy itt ennyit is talált,
az ne sajnáljon semmit se nagyon.