Rába György

MAGÁNIDŐ

Nem szívtam el s gondja se bánt
sohasem egy pipa dohányt
füstje bodrain elmerengve
nem próbáltam elragad e
fűszeres semmi végtelenje

Nem szöktettem meg lányt vakon
dúlva szülői álmokon
a gazdátlan életre váltan
a holnapok zuhatagán át
bízva egy út menti csodában

Anyaföldemnek félhanyatt
nem másztam meg sziklafalat
önszántamból így át nem éltem
választott ám beláthatatlan
percen himbálódzik a létem

Nem kellett hozzá szikla sem
arcot öltött történelem
csak libegtette felelőtlen
a botladozó testi sorsát
tán lottón nyert magánidőben

Megtanultam párban feküdve
az ember így mintha röpülne
és sorompót többé nem ismer
s tudni véli másnap akár
egy pókhálón táncolni is mer