Halasi Zoltán

JELENLÉT

A fák tövében észrevétlenül növő árny
elém hoz valakit, akit nem ismerek.
Valószínűtlen hosszú, csontos ujjai
viharvert diplomatatáskát szorongatnak,
ügynöknek álcázza magát a lakli,
zenélő öngyújtókkal házal, úgymond;
orrbozontjából jégcsapok fityegnek.
Egyszer már eljött értem, ezzel ámít
(hiszem is, nem is), de, maga sem érti,
erőt vett rajta a meggondolás.
Huzat és hamu ikertestvérek öröktől,
ezt recsegi (gyors témaváltás),
miközben vécépapírból sodort
fidibuszt forgat füle tölcsérében. –
Hogy varjak voltak-e a csakhamar
két irányban szaporán kicsapó
fekete lángnyelvek vagy inkább tollboák?
Mindenesetre zengtek.
A nézés helyén szemcsés csillámlás.