Térey János

ÁRVÍZI STANZÁK

1
Aznap, mikor nyolc-ötvennél tetőzött
A szálfát forgató, vastag Duna,
S amit anyánk a jobb napokra őrzött:
Kitárult káprázatok albuma,
S a víz színén sok kóbor bója pörgött:
Mi kéz a kézben, mint addig soha,
Szomszédainkat végképp elfelejtve,
Kirándultunk örvénylő helyszínekre.

2
Az optimizmus tápláló tejével
Laktatnak jól az árvíz-éjjelek,
Italunk izzít, s kalandvágy vezérel
A rakpartként ismert hullámterek
Felé – valamit visz a víz ma éjjel:
Csak rosszkedvünk augusztusát… Lehet?
Ujjé! Már nem sóvárgunk mást, csak azt, hogy
Üdvözítő ár lepje el a partot.

3
Színültig töltve föl a nagymedencét,
Mely tegnapig a 2-es villamos
Alagútja volt, nő az ár; ereszték
Roppan, és Duna-víztől iszamos
Az alsó lépcső; szombat esti emlék:
Plüss Micimackót ringat a habos
Medence – neki jó utat kivánunk,
S lányommal a mellvéd mögött megállunk.

4
A Bogdány néma, pezsgőt bont a délceg
Bohčme; mólót épít szorgos csapat
A Kossuth konfettis fedélzetéhez;
A lámpa zöldre vált és úgy marad:
Övéig ér az ár… Vonz könnyü végzet:
„Megfulladnék idegen ég alatt!”
S míg négyzetméterenként fogy a rakpart,
A spicces fritzek kezdik fönt a kardalt.

 

5
Vakuk villognak, célpontjuk a Lánchíd;
Az Admirál-terasz dugig teli;
S ott lent a nyílt víz percről percre vált színt;
Özönvizes közönség élvezi,
Hogy szenzáció a tegnapi árszint;
Egy házitűzijáték fényei;
Tapsolnak a nyúlgáton átszivárgó
Dunának, s közben elmerül a gázló.

6
Első éjjel, hogy medréből kirontott
– Torokszorító kéj! – a víztömeg,
És meglelt számos áttörési pontot:
Reméltem, elevenen eltemet,
S művét szemlélve, voltam ritka boldog;
Apasztja-dagasztja félelmemet,
S iszapjával feltölti a szorongás
Völgyeit: íme, élni kezd a forrás.

7
Szemünk láttára tör föl mese-gejzír:
A Bomba téren gyógyforrás fakad!
Dagad, de fölülkerekedni nem bír
Körgátjain az édes áradat…
„E vonzó vízözön látképe lesz ír
A nyár gondjára: űzöm árnyamat.”
S míg tajték fröccsen, s buzgár bugyborékol,
Erőnket érleli a maradék bor.

8
Itt villásreggeliztünk – körbenyalja
A Goldbergert az illatos dagály;
Pezseg a telje, buzog a legalja,
S mederré lesz a visszanyert lapály.
Vizünk a jóreménység partra hajtja,
S átfestve lesz izgalmasabb a táj…
Miféle horderő, miféle áram
Vonszol szálfát, ront partokat csodásan?

9
Beszöktünk az embermentes Szigetre
– Bár óvta szívét szép színes szalag –,
Már nedves volt az angolkerti mezsgye,
S a romzárdában ért az alkonyat.
A kaján elem tréfáit figyelte
Két gyászhonvéd a platánok alatt:
„Picsába! azért gürcölünk egész nap,
Hogy körbezsákolhassuk gazdagékat.”

10
Kacsázgatott a néptelen vadaspark
Szélén a termálszálló főura;
Szivattyúzajtól volt lármás a rakpart:
Koronaszintjén átcsap éjszaka
A vízfolyás, és országlása eltart
Pár hétig… Reggel érkeztünk haza,
S mint kipróbált katasztrófa-turisták,
Strigulát húztunk: gazdagszik a listánk.

11
Hallgattunk – jó hír! – vízállásjelentést,
Mert nőttön-nőtt a megnyugvás vize.
– A gát akármi mocskot átereszt még…
Ejnye, ne örülj neki ennyire. –
Míg bölcs Dunánk hullám mosdatta mentét
Jártuk, rám szólt a lányom. „Persze, de
E minden jóval vendéglő vasárnap
Mutat nekem legendabéli tájat.”

12
Na ja… S az átfolyások éjszakáin
Elképzeltem villanyoltás előtt,
Hogy virgonc vízár hömpölyög a Kálvin
Téren keresztül, ürgeként kiönt
Odvából bárkit, áttiporva bármin,
Mint ’838-ban: szebb idők!
Víg bungalót fürdet, metróba tör be,
Vágtat, fél Pestet hullámsírba döntve!

13
Nevessünk: sorsunk is kockán forog!…
Hétfő jön. Levonulóban az ár.
A Rómaira megyünk, s látjuk, ott
Kedvencünk még a kert végében áll…
Berregnek buzgó aggregátorok,
S a csónakháznál benzin gőze száll.
Stelázsik, hokedlik, pillepalackok
S nádszékek roncsa piszkolja a partot…

14
„Ki áll fél életemnek ajtajában?
Szégyen, ha eszem félig sem tudom.
Kik partodig kísértek, valahányan
A ködbe léptek a keresztuton;
Nevük sorolva, hányódom hazátlan,
S a vérbő augusztus örvénybe von.
Ha eltűnt ismerősöm ismerőse,
Legyek új gyönyörűség viselője!”

15
– Ha kényelmetlen a közös derékalj,
S meglátogatnak kedves holtjaid,
S honvágyat ébreszt a tegnapi dévaj
Élet, s fél szót se szólsz, bár volna mit – –
Ismerkedj örvényverte aljadékkal,
Táncolj sodrásban mától holnapig!
Feledd a munkád: ez nyugalmad ára,
S fülelj az isteni instanciára! –

16
„Delejezze vizünk a csenevész Hold!
Lassan telik, de kövérnek hiszem.
Ha szigetekre hasadt, mi egész volt:
Az önsorsrontás örvényeiben
Hadd tükröződjék márványrózsa égbolt!”
– A vízre írt nevek a felszinen,
Akár fényszirmok, fürgén kergetőznek… –
A folyót lessük, mint a számüzöttek.