Szőnyi Ferenc

RÁM VILLANNAK CSUPÁN

Nem lázadok, s formát se bontok.
Hol alul-, hol felülnézetben
rám villannak csupán a dolgok
(és annyi az elintézetlen).
Nyakatekert érvekbe ástam
kiszenvedett meggyőződésem,
hogy van humusz a pusztulásban;
s hogy tán nem maradok meg én sem.
Hólánc, kovakő, fürge szoknya –
tervek, miket sejtjeink szőttek.
Hallod? a birtokviszonyok ma
halkan, vadul átrendeződtek.
Kerestetik egy talpig hű rög!
Csak nem tudom, taszít-e, hív-e…
Perzselődik a régi bűnök
kitöltetlen, gyűrt adóíve.
A lobbanást füstcsík előzi.
Akcidentális minden részlet.
Az idő előfizetői
múlékonyan szemembe néznek,
s peregnek rám a rend faláról
világraszóló semmiségek…
A lét pajtája hogyha lángol,
kinn is rekedtem, s benn is égek.