Nádasdy Ádám

A KUTYA

A kutya bronzból volt, bronztalapzaton
szétterpesztett lábakkal állt, az alját
zöld filc borította, az egyik csücske
levált, és valahányszor az ember letette,
a tenyerével kellett odafogni.
Egészen körbe fordult a kutya,
a hátsó combjában volt valami,
azt próbálta meg leheletfinom
csattintással, visszahúzott fogínnyel,
szinte már mosolyogva megharapni.
Eladtam, közölte a felesége,
nagyon kellett akkor a pénz, lakásra,
meg volt beszélve, hogy amit lehet,
eladnak, hát ez sikerült. Akármivel
le tudjuk nyomtatni a dolgokat.
A nagypapa mondta mindig neki:
nyomtasd le, fiam, azzal a kutyával
az írást, hogyha jön a huzat. „Majd csak akkor?”
pimaszkodott – „nem kéne most, előre?”
Okos vagy, okos, mondta az öreg.