Tamás Ferenc

ÚGY NEGYVENÖT

Advent, aranyvasárnap

Növénytelen, havas hegyek a rózsás alkonyatban:
mint naptárlapon. Vagy gigantposzteren.

Valaki befékez, kocsija kipördül,
negyvenöt fokos szöget mintázva áll meg.

Hogyha kamion döngetne erre vagy egy néma,
villanásnyi jármű (miniszteri, mondják,

mondják gyors halálnak, 260-asnak,
guillotinnak, sorsnak is, beszélnek mindent) –

Hogy ha? Hogy akkor? Jég és út? Nos, féknyomok
sötétlő csíkjai, szirénák, villanófény, mérőszalag, szürke zsák.

Tudod, mi történt akkor? Semmi. Képzeld, semmi.
Éppen az. Megállt a délután a délutánban.

Ferdén és élesen. Jól láthatón. Úgy negyvenöt fokot
bezáró szögben. Rózsaszínbe játszó, nagy hegyek nyugalma fenn,

és fentebb kékesszürke, tágas ég. Mértan. Mosolygó
intelem, megelőlegezett karácsonyi ajándék.