Tamás Ferenc

KÉT MASZK

1
Odüsszeusz-apokrif

Napra nap: vereség. Elébb a kikónok
győztek le, undok támadót, rablót, mert
kincseikre, szüzeikre vásott a fogam. Aztán
saját megátalkodott kíváncsiságom
miatt szenvedtem vereséget: kis híján
odavesztem szirének hangjától, csábos
alakjától. Cserbenhagyott a férfiasságom
Kirké szigetén. „Már akkor itt maradsz,
disznó”
– zengette a sors hangját, mint a vércse,
a nő. Valaha híres elmémtől szabadulni lótuszt
falnék, hol van a lótusz? Hájasodó testem
bámulom, Pénelopémról álmodozom, hiába.

2
H.-fragment

Lehet-e annál nagyobb ajándékot adni, mint
mikor a mindent megjárt, mindenen túl
lévő így szól: „Alkalmasnak tartlak”?

És lehet-e terhesebbet annak, akit
betölt – mint szennylé az eldugult csövet –
saját alkalmatlanságának tudata? Akit

a kétely rág, mint pecsétes ruhát a
szekrény meleg sötétjében a moly? Aztán

belefog persze. Mit belefog! folytatja a dolgát:
tehetne mást? Csőgörénye nincsen, molyirtója
se, az ajándékot meg őriznie kell (illik!).

Együtt rágja most már kétség és feladat,
ott duóznak benne, két féreg, fékez-
hetetlen, amíg –