Tatár Sándor

VITA CONTEMPLAT…

Hídtól hídig s tovább; lehetett menni.
Az idő telt – s minden más is haladt.
Nem volt ónsúly a lét s nem volt túl kis falat;
oly séta volt, amely a sétálót teremti,

ki nézi csak, rőt fény a vízbe hogy csorog…
Mígnem belényilall (de későn már!), hogy ez mi!?
máshol akar a szó s a visszhang megszületni,
gyorsul a mondat, lassan ponttá zsugorod’.

Hát most itten már, magamról lekésve,
maradt (már mindig?): huzatos peron,
szotyolahéj, csikkek és kormos fémszag,

sárguló képen felejtődött évszak,
kiégett fű és morzsalék-beton,
s egy szenvtelen tanú, hogy mindezt elmesélje.