Tatár Sándor

SAKKMATT

Nem is tudom
– talán
nem is olyan bonyolult.
Lehet, hogy nem teljesen
reménytelen.
Még az sem zárható ki, hogy…
Talán, ha higgadtabban mérlegeljük,
akadhat néhány aprócska
momentum, amely…
Hallottam róla, hogy egyszer egy
hasonló(nak tűnő) helyzetben – bármily meg-
lepő – született valamiféle megoldás.
Semmi szivárvány vagy „verőfény
a viharfelhők elvonultával”, de mégsem kellett
belepusztulni a dologba.
Persze korai volna még
efféléről képzelegni, de nem látok
okot arra, hogy legalább az
esélytelenek nyugalmával
el ne játsszam gondolatban
néhány lehetőséggel.
Semmilyen illúzióba nem ringatva
bele magam.
Pusztán/Merőben teoretikusan.
Hogy a helyzet nem rózsás,
az nem tagadható egy pillanatig sem.
Ám hogy a jó szándékú beavatkozásnak
még mindig megvan a maga
(számottevő) kockázata, mert annyira
még mindig nem cudar, mármint a helyzet
(jóllehet hajlanék pattanásig feszült
húrhoz hasonlítani), hogy,
szerencsétlenül választva utat-módot-időt,
ne lehetne sokat rontani rajta,
az úgyszintén szem előtt tartandó.
Más szóval: minden mérlegelendő
mérlegelése nélkül valamely megoldás
vagy akár csak válságenyhítés kísérlete
csukafejes a rettentő sötétbe, sőt
önmagunk tálcán-fölszolgálása a romlásnak.
Remélem, nem gondolja senki, hogy a
vészmadár huhog belőlem;
egyszerűen csak: az én optimizmusom alap-
pillérei: a gondos helyzetelemzés,
körültekintés és mindhalálig: türelem.
Talán ha nem forrón esszük,
a kása akár (végeredményben)
fogyaszthatónak is bizonyulhat.

Micsodaaa?! Hogy lejárt az időm!?!
Faszom hallott még ilyet!