Tatár Sándor

LEHETSÉGES BÚCSÚVERS – 1937 TELE

Próbáltam mindent: gyűlölni, szeretni.
Körém nőtt mégis e szörnyű burok.
Nap nap után kezemből hasztalan pereg ki,
én már ki ebből sohasem jutok.

„Ügyeskedhet, nem fog a macska…”
Miért is írtam? Nem fogott.
Már más dörmögje, hajtogassa,
hogy igen, biztos jőnek szebb korok.

Szavam volt sokra. Engem el a csend nyelt.
Mellém zárta kis (?) hitvány bűneim.
Őrömül egy tályogos lelket rendelt –
fogyó időm egy végső műre int.

Ne nehezteljetek, én sem haragszom.
Megtett mindenki minden tehetőt.
Zsíros ujjnyomok a csilló smaragdon.
Egy „helyről” várok már csak tetterőt.

A költészet, a „szent”, a „szép”,
az sem kínál támpontokat.
Akár az üres nyári ég –
egy dönthet itt el dilemmát: vonat.