Szakács Eszter

ESŐS ÉVSZAK

Jégdara és vízfüggöny és ostorzápor.
Tegnap is meg ma is egész nap esett.
Eszedbe juthat hulló levélről, ágról.
Megtölteni lyukakat, emlékeket.

Vízköpők, nedves arcok, nyirkos ruhák,
zubogó eresz, hólyagos táncú tócsa.
Valahogy mindenen ugyanúgy jut át.
Eltakart égbolt vak napja, rívó holdja.

Pasziánsz és átvirrasztott éjszaka
íze a szádban: egyhetes must és halva.
Ez lesz a pára, a köd, a szél hava!
Halottak éve, persze, halottak napja.

Felhőszájból fújva előtted forog,
dühét összesöpört szeméten kitölti.
Ablakon kétségbeesetten kopog,
mint aki azonnal be akarna jönni.

Mintha megállna egy pillanatra a
szomszéd házban, váltott gyerek sírásánál.
Ázott kardigán, kanális, föld szaga.
Hogyha kívánhatnál, akkor se kívánnál?

Bármire is gondolsz, fantomfájdalom.
Ahogy semminek se lankad a figyelme.
Kiásott árok mellett magas halom
vár már régóta, céltalanul figyelve.

Úszó fogpiszkálók, csikkek, kajszimag.
Egy kihajított keljfeljancsi bukdácsol.
Rozsdás expander, megolvadt műanyag.
Nem tudod abbahagyni, beszélni másról.

Elnémíthatatlanul esőzene!
Ennyi pazarló áradást átlebegni!
Talán a lélekút veszendőbb fele.
Lebegj szótlan, ne jusson eszedbe semmi.