Fischer Mária

EGYRE KÖZELEBB

Attól, hogy befalazták szívembe a fényt
– már születésem előtt, régen – a vén, dilinyós
angyalok, elvileg egyfajta derűt, ragyogást
kellene játszanom életre-halálra, vakon.
Hajnali négykor ezen jár az eszem. Keserű
rágódás. Keserű szájízzel sorolom
formalinos fapofák furcsa nevét, szerepét,
számát. Mintha komoly lenne a kartonozott
életnek lefeneklett fele. Mintha nehéz,
ólom csendeket őrizne a májusi hold
udvara. Mély, gyerekes félelem erjed az éj
bugyraiban, kiagyalt félelem – és mutogat
rám a saját mutatóujjam. Minden igaz.
Minden pillanat. Üdvözlöm az angyalokat.