Térey János

A NIBELUNG-LAKÓPARK

Hangpróbája ez a három dalbetét egy lehetséges drámai költeménynek. A mű alapjául Richard Wagner Az istenek alkonya című zenedrámájának szövegkönyve szolgál, tágabb értelemben pedig a Nibelung-ének – Wagner által is újraírt – „apokalipszistörténete”. Siegfried, Brünnhilde, Hagen és társaik a fogyasztói társadalom színfalai között bukkannak föl újra, a mostanában rendkívül baljósan csengő globalizáció korszakában – mint a piac, a média és a kortárs kultúra dignitásai; a sors aranyfonalát szövő Nornákat egy hírtelevízió stúdiójában találjuk, a Rajna-part áldozati oltárkövei pedig rusztikus dísztárgyak a mesterséges sziklakertben…
T. J.

 

Önérdek

HAGEN

Önérdek,
Szökkenhetnék fölébed,
Magunk-szerelme, irgalomtalan!
A parcellányi Állam
Kegyeit honoráljam,
Vagy szélhámozzak – ujjam-egymagam?

Önérdek,
Burkoljon gyári vérted,
S mozgásban nem torpant útszéli gát;
Ruganyos limuzinban
Megannyi extra villan:
Áramvonalas karosszériák!

Önérdek,
Van érvem is tömérdek,
Mért süttetem négy nyájas évszakod
Napjával vastagbőröm…
Sovány seft? Nem törődöm
Szennyel, hisz nem állok szegényszagot.

Önérdek,
Tenerifékre-bérlet,
Te kellő időben kellő csapás,
Ha élő konferencia-
Vonalban izzik vak vita
Bika- s medvepiacról… A csodás
Táplálkozási láncnak
Végén ászok tanyáznak,
S összművük lesz az árukapcsolás.

Önérdek,
Sikátorban szövétnek,
Közjónál káprázatosabb közöny!
Fölváltva hazárd taktikát a
Stabil stratégiára,
Szeretetszolgálatba ütközöm:
Hány altruista nővér
A delejes erőtér
Határán… Ölüket megöntözöm.

 

Széptani alapvetés

RAJNAi lányok

Színt és színre színt! Vesztemig kitartson
Festékkészletem! Épül, omlik arcom;
Vörheny vakolat, melyet díszecset
Szemzugunkba hordott – hámlik, elpereg;
Krémek, tégelyek odázzák a véget,
Púder óv, akár cselfogásaink:
Szépészet csele, hogy topáz a smink,
Túlélni segít kencékből a készlet:
Színt és színre színt!

Persze, tisztulunk. Mintha megutálná
Bőrünk ezt a mázat: mocsok-makulákká
Válnak díszeink, és lélegezni vágy
Pőre pórus. Unlak, hájjal kent najád!
Szeplő, szinte szenny mind a tetszetős dísz.
Most vízkúra jön. Tudjuk, mit tudunk:
Téged másolunk, színtiszta kishugunk,
Képünkön patakzik gyógyító gyümölcsvíz…
Persze, tisztulunk.

Arcunkról a pír – nyakról harapásnyom –
Eltűnik hamar, ismét alabástrom
Lesz a földi felhám; csinosodni-kedv
Ébred, szomjat olt szőlő- s almanedv:
Sellők toalettje, Erda csoda-szettje,
Gél, tonik s a tej hármassága: ír
Orcáinkra, irgalmatlan bőrradír.
Szép rejtőszinünk vajon odalett-e:
Arcunkról a pír?

A cseppfolyós alap

HAGEN

Láttam csordulni csempét,
Inogni közfalat –
Mint hintáztatta terhét
A cseppfolyós alap;
Alapszín-ikrek – okker
S azúr – cikáztak akkor,
És villámlásaikkor
A páncél fölhasadt.

Láttam, hogy bólogatnak
A katedrálisok,
Kőszent fordult nyugatnak;
Lépdelve grádicsot,
Mulattam elmeszikrán;
Villódzott tág pupillán
A táj, a csupa csillám:
Agyam vágtázni fog!

És farsang foszforeszkál
És szilveszterre vall
Az alkonyzóna-fertály;
Hóförgeteg takar,
És cigaretta görbül;
Kirekesztve, ki kóbor
A karneváli körből…
Bengáli tűz, pazar!

Mért hat tisztátalannak
Az egy-rend-öltözék?
Bolyhok, szöszök tapadnak
Zakómra; görbekép,
Késpenge tükre: nézem,
Mint lepi el egészen
Sok hullafolt a képem.
Elég volt, Földön-Ég!

Szemléltem: szétzilálja
A gyermek-agyvelőt
Kontárok kémiája,
S hogy csúcsra ránt előbb;
Tespedt tudatalattit
Átrétegez, de balhit:
Nem szül rémet, olyasmit,
Mi nem volt azelőtt.

Ó, hallucinogének
Hízlalta forgatag!
Kémcső koholta lényeg,
Savaktól gyors agyak!
Nem, mégse vagy te legszebb
Neme a fékevesztett,
Önkéntes őrületnek…
Új korsóm hol marad?