Jules Supervielle

TALÁLKOZÁS

Körben a gyertyaszálak,
Susogásunkra lángjuk
Hozzárokonodik –
A sűrü éjszakának
Hallgatjuk híreit.
A folyosók kihaltak
S a hálótermek is,
Csupán a csillagok
Tapadnak ablakunkra,
Mint a régi remények
Éledni készen újra,
S őrült tekintetük
Nem segíthet nekünk.
Ám most egy hang köszön be,
A hosszu csönd gyümölcse:
„Ezt a csillagot vedd át,
Oltsd el érte a gyertyát,
Add e baglyot nekem
A fecskéért cserébe,
Amely reggelt üzen.
Szürkén látó szemed
Más fényességre váltom,
Szabad legyen neked
Átlátnod a világon,
S hogy jobban megítélhesd,
Adok még egy halat:
Nincsen szüksége vízre,
Csak sürgősen szeresd meg,
S folyvást életre kelhet,
Így lesz tulajdonod.
Élő tárgyat adok,
És hogy hasznodra fordítsd,
Bujtasd mindkét kezed
Acélkesztyűbe, így
Sorsod fékezheted.”

Elhallgatott a szó,
Zsákutca minden ismét,
Hol nem történhetik még,
Mi föl nem fogható –
Fujjuk el gyertyalángunk,
S hideg szobánkba térve
Ott közösen megássuk
Sírgödrünket az éjre.

Rába György fordítása