Jules Supervielle

EMLÉKSZEM


Emlékszem – amikor ezt ismételgetem,
Megtudjuk valaha, ki is emlékezik
Ezen a mormoló, forró keresztuton,
Mely szíveként dobog, és nevet ad neki?
Emlékszem, távoli ország volt az a hely,
Délen pillantható meg a mappának alján,
Az ártatlan, sötét reggelt folytonosan
Keresztül-kasul ott csak áztatta az ég.
Emlékszem, és tudom ezt ma bizonyosan,
Én vagyok most, ki ezt az időt szürcsöli:
Éppen viharszünet volt, mikor rád találtam,
Te igazi, nekem rendeltetett, te társam
Húsz esztendőkön át, és ez még így igaz.

Rába György fordítása