Jules Supervielle

ÉJ SZÉP SZÖRNYETEGE…

„Éj szép szörnyetege, homállyal lüktető,
Nedves orrod felém fordítod, ég fölötti,
Hozzám közeledel, mancsodat idetartod,
S máris visszahúzod, gyanut fogsz hirtelen.
Vagyok pedig fura gesztusaid barátja,
Irhádnak rejtekén szempillantásom áthat.
Nem látod-e vajon bennem komor fivéred,
E világunkban egy másik világ fiát,
Ki legtisztább dalom magamnak őrizem?
Én az elrémítő csöndet így ismerem fel
Türelemben kopott s oly sietős szivemmel,
Zörög választalan a halál kapuin.
– Ám a ki-kihagyó halál még visszacserfel,
Mikor riadt szived falakba ütközik:
A halálfélelem világából való vagy.”

A szörny farkasszemet nézett, és lépteit
Aprózva vakmerő árnyékba visszahátrált.
S az éj, mint rendesen, kicsillagosodott.

Rába György fordítása