Tatár Sándor

ODÜSSZEUSZ, VÉGLEG OTTHON

A nyári éjbe tűzdelt illatok
Fölneszel és megszólal egy madár
Feloldódom abban, hogy itt vagyok
; erre „készültem” évek óta már

A béke meg nem fogható
Talán nincs is. Tán éppen ez: a nemlevés
Talán a forró párát oszlató
hit, hogy az időd nem kevés

A lélek mintha járna még
az orron át, ki-be, ki-be;
de testbe már csak álcaképp
Már nincs szüksége senkire

A szertefröccsent göncölök
őrködnek a… nos, mi felett?
és épp ráérő ördögöt
keresnek frusztrált istenek

Te a lelátón szundikálsz;
rád nem tartozik már e meccs
– vagy így hiszed és így csinálsz,
és, mert nem szállsz be, megnyered

Alszik az aszfalt, fű, a tó
Az utak megdermedt folyók
Tenger minden, de nincs hajó
A távolságot, mint üveggolyót