Gál Ferenc

ÓDÁK ÉS MÁS TAGADÁSOK

Mint abban a másik álomszerű
történetben, ahol a vízbe sót
lapátoltak, és a medence aljáról
a mutatványosok lassan felemelkedtek.
Csak itt félórával azután,
hogy telefonálok, a lépcső tetejéig
elém jön. Kézfogással üdvözöl,
akár egy férfi, és mutatja,
hogy menjek előre. Megkínál
a csempészett konyakból,
amiből, ha igazán akarná, megélne.
Megvárja, hogy a poharat és a tele-
fonomat lerakjam. Csak akkor fordítja
meg a homokórát, húzza ki magát
és kérdezi, hogy mit ne vegyen le.

*

Ezek nem olvasmányélmények.
Élőben hallgatom a város szívében
a dobbanásokat és az angyalok
utáni nyelvet. Amin két sort írtam
délig, és a szemem karikásabb,
mint a dögevőké. Ez az én életem,
uraim, a nőket hagyjuk ki ebből.
Nekik ott van, hogy a magzatban
tett kerülő után mérhetően édesebb
a vérük. Nekem itt van a feszültség,
ami semmit nem hajt, és nem is
világít. A rutin, ahogy elvégzem
a szertartásokat, amikkel tartozom
a virágoknak és a testnek. Közben
utánaszámolok, hogy hány év alatt
tudnék mindent felélni.
Hogy az esedékes összeg duplájából
ma este mi mindenre futja, hol
és milyen társaságban.

*
Túl az örömelven. Az utolsó
bikinivonalon és a fájdalom-
küszöbön is túl, ahol az élő
anyag fáradása már nem gond.
Ahová hűs talpú szerelmeinkkel
érkezünk, de mint a hőség
alakzatai, távolságot tartva.
Az alacsony díjszabású órában
sem feledve, hogy a cseppben
megremegő tenger azért mégsem
ugyanaz a tenger. Akkor sem,
ha partjain már napok óta délig
tart a hajnal. Ha csak a
nagyság szerint leterített
bőrökhöz igazodunk, az öléből
hiányzó hermelinre ügyet se vetve.