HOLMI
HOLMI.org | A Holmi internetes vltozata |
  • A HOLMI postájából
  • Búcsú a HOLMI-tól
  • Figyelő
  • Fordítás
  • Interjú
  • Kotta
  • Legfrissebb
  • Levelezés
  • Napló
  • Nekrológ
  • Próza
  • Tanulmány
  • Uncategorized
  • Vers
  • Visszaemlékezés
  • Vita
  • Főoldal
  • Rendezvények, hirdetések
  • Kereső
  • Repertórium
  • PDF Archívum
  • Lexikon
  • Impresszum
  • Bejelentkezés


    Mihent az rk nyomtatsba egy egsz nemzet elt el kezdenek egymssal vetlkedni, azonnal meg indul a szp elmlkeds...

    Térey János: NAGYPÉNTEKI BESZÉD

    Térey János

    NAGYPÉNTEKI BESZÉD

    Saját árnyékom ugrom át. Hogyha egyesülnék
    Az árnyéktalanokkal, sosemvolt egyszerűség
    Szabályait tanulva: sakkoznék egyedül,
    Minden kötél szakadtán, ha társam nem kerül.

    Honfoglaláson innen, túl páli fordulónkon
    A tudás is teher; tavaszi paradoxon:
    Dicsőségünk dele jottányi nyugtot ád,
    Viselni kell utána üres lap undorát.
    Nos, élünk! egyre élünk, még-magunknak-valóbban,
    Szétnézünk újszülöttként szikár magánvalónkban
    És fölfedezzük – égtáj – az ablaknégyszöget,
    Szemközti alma mater falán az ékkövet,
    Domborművet, melyen kisfiúk, kisleányok
    Művelik kertjüket, e mintagazdaságot
    – Pajtásaink Paulus nyarán, hótlan telén:
    Hányszor került s talált meg minket józan remény! –;
    Forog négy óriás toronydaru a Cézár-
    Ház majdani helyén, épűl üveg- s acélvár;
    Egy távolabbi telken Lehel tér csarnokát
    Sejtjük, s a szürke Váci út kockaházsorát –
    Mindazt, mi játszva túlél, rovásunkra: örök lesz,
    Szilárdabb, mint sorunkban a fejedelmi többes.

    Amíg látómezőmön szaporán áthalad
    Néhány új nő, barát és sovány staffázsalak,
    Épp arra gondolok, amire mesterem, P.:
    Nem váltam-é a célnál vénné, kedveszegetté?
    A dolce stil nuovo nem volt-e hattyudal?
    Nekropoliszt varázsolt házamból – épp e sarj?
    Nem. Mert a böjtidő hű hieroglifái
    Megtett pályát jeleznek: királyi volt, királyi!
    A hajnalban kitett pont biztosít jogokat
    Lélekgyújtogatáshoz. Izzási fokozat
    Mércéi! Túl a páli eseményhorizonton,
    Innen nagyszombaton, zászlóimat kibontom,
    És álmos szellemem ha megvilágosul,
    Leszek cselédeim fölött talányos úr;
    Majd – árnyat űzve – szólok: „Nekem nősz nagyra, szentem!”,
    Elsőszülött fiam (fattyam!) szélnek eresztem,
    S nyugtázom kurvaságát. És rágyújtok megint.
    Csúnyulok. Semmi dolgom sincs ez idő szerint.
    Mint hagy végleg magamra. Mily szökési sebesség
    Lendíti. Meddig hordja édesapja keresztjét – – –

    A száj, a fül, az ágyék szokott örömeit
    Kétkedve kóstolom. Az étvágy földerít.
    Ha állástalanul, félrokkantan, de szebb így!
    A nagypénteki eszme kitisztít és öregbít.
    Dél van. Hallgatom a rigóseregletet,
    Lőportár utca, légűr! embermentes terep!
    A bagolyvár, melyet nem tataroznak újra,
    A versenyragyogástól fényes nómenklatúra…
    Az udvarias élet mesterfogásait
    Ellestem s nem gyakorlom; maradtam álnaiv:
    Sors választóvizében? Eldől, mi hű, mi álság?
    Poklaiból az auktort főművei kiváltják?
    Még eszembe idézem – a tettvágy nullfokán –
    Minden volt körutam, meglakott szállodám;
    Mért nem avat dalossá a megelégedettség,
    S „az új ember kovácsa”: mért volna épp a nagyhét?

    A darukra tekintve – megannyi góliát –,
    Mellőzve a kerítő, ripők retorikát…

    …Adjuk tudtára mindnek, kit bizalmunk megillet:
    Árnyékunk útravált, nem kísér a sírba minket.
    Mi, Isten kegyelméből másodszor-hamvasak
    Táborozunk a puszta nagy fellege alatt.

     

     

    Holmi 2005 | Tervezte a pejk
    Valid CSS! Valid HTML 4.01!