Kinde Annamária

SZANDRA HIÚZOKNAK BESZÉL

Amint fölfelé a hegyen
nem én zavartam meg a csöndet,
a fák között bálból jövet
nem vesztettem el fél cipőmet,
nem lőn környezetszennyezés
sem topánnal, sem bálzenével,
úgy most sem szólok, csak megyek.
S ahogy ott voltam köztetek
ha éppen nem is láttatok,
úgy nem kérek bocsánatot,
mert rosszak és jók voltatok,
szándékotok sohase hátra,
mert mindenikőtök saját
birodalmát vitte vásárra,
mert hiedelmét élte meg,
akit nem ölt meg hiedelme,
ha megalázta önmagát,
mert úgy kívánta fejedelme,
s mert ott vagytok még mindenütt:
sziklafalon s a föld alatt,
avagy a kocsmaasztal sarkán,
Szereda s Bukarest között
az úton, Kolozsváron, tarkán,
halljátok, amint gondolom:
a hűség, amit úgy adott
az Isten, hogy otthon lehessünk,
majd elpusztít, ha nem lehet
előremennünk.
Ne siessünk.