Charles Cros

CIGÁNYOSAN

Céltalan rohanó, elrémült életemben
Megvetve kitiport, túl hosszú utakat
Léptem rögös hegyen, csapda völgyön haladt,
Nyomom nagyon soká marad követhetetlen.

A tetőn, hova nem vágyik bölcs ember egy sem,
Tornyok, szőke mezők és friss tükrű tavak
Túl hamar elhagyott földről szólnak. Utat!
Rajta! Rajta! Gyerünk, csábít az ismeretlen.

A szemközti vadont most köd borítja be.
Derült alkonyokon fölcsendülő zene
Visszhangzik bennem a hangulat dallamára.

Reggel az indulás keltő kolompja szól.
Útra föl! Fürtömet az új szellő zilálja,
S megyek hetykén, mivel senki sem vár sehol.