Bertók László

SÚLYOSBÍTÁS

Semmi, csak a keze akadt bele
reggelizés közben megint a
tejes bögre szélébe, s nem is az,
hogy a tej kiloccsant, s csúnyán
káromkodni kezdett, csak hirtelen
eszébe jutott, ami amúgy eszébe se
jut már, hogy éjjelenként néha
többször is ki kell mennie, hogy
azt a pár centiliter(?) folyadékot
kiengedje, kicsöpögtesse, ami
rendes körülmények között (valaha)
reggelig elfért a hólyagjában,
anélkül, hogy a világmindenség
kirepedésének pánikja kerülgesse…
csak megfogadja megint, hogy
effélékről soha többé egy szót sem,
mert egyrészt senkinek semmi köze
hozzá, másrészt úgyis elengedik a
fülük mellett, legfeljebb rutinosan
sajnálkoznak, vagy példálódzni
kezdenek a saját bajaikkal s más,
igazán szomorú esetekkel, azaz
nyafogásnak tekintik, ami neki a
halálos ítélete váratlan súlyosbítása…
csak eltűnődik, hogy felőlük vagy
még távolabbról nézve tényleg
nyafogás, hiszen miközben a maradék
erőit kellene számba vennie,
csoportosítania, csatasorba állítania
s hősként elesnie, másoktól
várja a segítséget, s folyamatosan
kiadja magát feleségnek, rokonnak,
barátnak vagy szomszédnak álcázott
idegeneknek(?), akik maguk is benne a
szerkezetben (szervezetben?),
amely íme a legfontosabb pontokon
akadozik, cserbenhagy, tönkremegy
anélkül, hogy kisebb olajozásokon, a
csavarok meghúzásán vagy a por
letörölgetésén, tehát az események
utólagos tudomásulvételén kívül
bármit is tehetne ellene, amit tehát
komoly mosollyal, méltósággal(?),
csöndben illene elviselnie.