Tatár Sándor

LÉTEZIK; LÉTEZEL; LÉT?Z?M

Létezik, hogy még azt se mondtam el,
hogy csakis neked vetett háttal élek?
S míg neked sorra érkeznek a mailek,
én megszoktam, hogy senki nem felel.

Nincs is mire. Bennem reked a szó már.
Jó, ha még egy-egy sugár símogat –
az ablakon túl tarka színnyomat;
magányomhoz már oly unott a szótár.

Hallgatni jó. Tán nem őszinte az se,
de nem kérkedik azzal, hogy igazra lelt,
s rögeszmébe is kevésbé falaz be.

Vagy rögeszme az is, hogy nekem létezel?
S csaló-mód éltem, nem gyanítva cselt?
A s(z)ó szétmarta vállam. Már nem szép teher.