Szuly Gyula

BENÉZEL HOZZÁM, MERT ERRE JÁRSZ

Úti cél nem csábított ide,
a jó célok innen távol esnek.
Benézel hozzám, mert erre jársz,
él-e még itt régi ismerősöd,
és mit sem ér, akit még itt találsz.
Azt hitted, hogy panaszkodni tud,
s nem tud azt se, mert alig beszél,
szót se szól arról, hogy itt mi van,
arra kér, ha tényleg tudni vágyol,
több időt tölts itt, ne csak egy estét,
és ha sírjaidat fölkeresnéd,
mert hogy szóra bírnál sírokat,
ne kívánd, hogy átkozódjanak.
Jól beszélik anyanyelveik,
nem úgy, ahogy te töröd ma itt,
egyre érthetőbben hallgatag
mind, amelyik évek óta ott van,
és csak hánytorog a hant alatt.

Ahhoz toppantál be most, akit
nem tanítottak felejteni,
szomszédjával tévesztettek össze,
annak kéne emlékeznie,
s hozzá csak felejtés illenék,
ám elkeveredtek a tanórák,
s téves útra érkeztek vele.

Megcserélődtek a szerepek,
amint a súgólyuk összeomlott,
így a dráma összevissza foly,
itt a néző lentről súgja meg,
mi legyen a darab folytatása,
vagy akár egész nézősereg
azt, hogy mit súghatott volna súgás,
és helyette lentről felkiált
harsogón a kétszólamu kórus
egyszerre Jézust és Barabbást.

Benéztél hozzám, mert erre jársz,
itt felejtetted a kalapod,
gondozottan őriztem soká
s benne néhány tört gondolatod.
Néha megromlott egy gondolat,
ami akkorról még itt maradt,
de oly reményt tartogat még,
amelyik rád várt s gazdát cserélt,
vagy maradt csak gazdátlan remény,
ily forrón át nem vehettem én,
és a sutból, hova félredobtam,
közeledet sejtve leng, ahogy
– pisla fényből vánszorogva – fény.

Most ha hirtelen jön jobb idő,
úgy se győzhetnők mi, öregek,
lelassulnak a lépéseink,
s nehezen veszünk lélegzetet.
Ha jó szögben érkezik sugár,
aki kalap nélkül, napon áll,
tűszúrást érezhet tar fején.
Ilyen napra – óhajtozva bár,
ám szorongva – gondolok ma én.

Majd ha máskor erre lesz utad,
sorra látogatsz még sírokat,
megkeresve, akkor hol leszek,
ismered a váltott sírhelyet
s abban akinek ilyen helyen
lesz helye, de benne nyugta nem.