Fischer Mária

MONDATOK A NEGYEDIK ÉVSZAKBÓL

Nyargal a szél a tetőn. Mint egy fúria, egy
vén haragos, tenyeres-talpas, rút amazon.
Reszket az ablaküveg, nincs nyugalom; kereket
kötnek a téglafalak. Csak fékezni szabad,
minden erővel, igével. Lehet, ez sem elég,
mert odakinn kavicsot görget a frász, jegenyét
tördel a vész – s a hidak, tornyok megpofozott,
megkötözött, nyomorult szörnyek lesznek. Ahogy
zúg a vihar, riadózik körülöttem a ház.
Éberen élek. A lélek dominál, amikor
rám csavarodnak a százéves gondolatok,
húséhes fonalak. Mégis fázom. Ez itt
egy másféle valóság – zavaros, kitakart
elmével rokon. És elviselem, ha tudom.