HOLMI
HOLMI.org | A Holmi internetes vltozata |
  • A HOLMI postájából
  • Búcsú a HOLMI-tól
  • Figyelő
  • Fordítás
  • Interjú
  • Kotta
  • Legfrissebb
  • Levelezés
  • Napló
  • Nekrológ
  • Próza
  • Tanulmány
  • Uncategorized
  • Vers
  • Visszaemlékezés
  • Vita
  • Főoldal
  • Rendezvények, hirdetések
  • Kereső
  • Repertórium
  • PDF Archívum
  • Lexikon
  • Impresszum
  • Bejelentkezés


    Mihent az rk nyomtatsba egy egsz nemzet elt el kezdenek egymssal vetlkedni, azonnal meg indul a szp elmlkeds...

    Szálinger Balázs: ELSŐ PESTI VÉRKABARÉ

    Szálinger Balázs

    ELSŐ PESTI VÉRKABARÉ

    Sárkány monológjai

    1. A szerelemről

    Függöny mögött egy prémsötét kabát
    elég, hogy a reflektorfényt kiszűrje.
    S ha meglátom a nézők mosolyát,
    akkor sem cserélném el égi szűrre.
    Pedig az, akár gyémánton karát,
    épp úgy üt át, s mindegy, itt fent leszünk-e
    vagy lent ülünk s másokba bámulunk:
    nem lesz saját titkunk, tapsunk, jajunk.

    Egyesülünk a szezonvégi tapsban
    – itt kelletés, ott szánalom rajong.
    A taps mögött, régről tudjuk, parancs van,
    s minden parancs fekély: a jogra ront.
    Én nem félek, polgár, tapasztalatlan,
    nőkben lelni bár félarasznyi hont.
    Szeretőim másoknak szeretői
    – közös hazák fényéből egy verőnyi.

    2. A műsorról

    Adjunk, játsszunk éjjel hajléktalant,
    tévéműsort a Margit híd alattról!
    Folyj majd, dúdolj és gőzölögj alant,
    s én fölhajtom a kombinédat akkor.
    Téged fölizgatni egyszer kaland,
    hiszen némán folysz s gőzölögsz s kialszol,
    színt nem öltesz, se most, se álmaimkor,
    ám ébredek, ha rád ugrom a hídról.

    Ha főműsor leszünk a sors miatt,
    hát nem szakíthat meg reklámidő sem,
    akár ujjat gyűrű s téged hidak.
    – – – Vérbajosan és nyavalyatörősen
    bemocskoljuk, város, talk show-idat.
    Várd ki, Dunám, a harmincat betöltsem,
    mert fölhajtom a kombinédat akkor.
    Azt már közvetítik, a Margit híd alattról!

    3. A látásról

    Ne számolgasd, városom, gömböcöm,
    hány esztendeje élek itt, a földön.
    Sem hogy mit ér a mái könnyözön,
    ha keszkenődbe, a régmúltba gyötröm.
    Mert jó szívvel hiszem, hogy őrködöm,
    ha látom, nyelem, emésztem s visszaöklöm
    (mert igaz fényt gyöngyre utánzat ád:)
    halott nyarak gyönge utánzatát.

    Gurulj, gömböc, fölfalsz majd engemet,
    s gyomrod szerint szétválogatsz, akár mást.
    A selejtet: lényemet elnyeled,
    ám felszinedre öleled a látást.
    Egy szemmező lesz a bőröd, hogy átlásd,
    ki vagy. Én: elektronhéjad leszek,
    előjelek tánca – mindig s megint más.
    …Vigyázz, gömböc, halálod egy kacsintás.

    4. A lepkegyűjteményről

    Halott műfajoknak szamárkövén,
    csak így tovább, csak lassú bicegéssel – – –
    véren járok, és végzet áll mögém:
    és figyelni kezd, amint bicegést lel.
    S leszek lepke, és ő tűt bök belém,
    és oda vágyakoztat s ide présel,
    s leszek árva, páratlan árvarím – – –
    s lefújja és kihajtja szárnyaim.

    A vér: szívódni kész, porlepte rum,
    s a vég a könyvet át vele itatja.
    Szerkesztési elvét átjárja gúny:
    a pillangók között megannyi hangya,
    balra Parnasszus, jobbra Orfeum
    – – – és ide szúr engem. Félig se balra,
    félig se jobbra – űrbe, rumba, vérbe,
    szamárkövek közé: egy lepke vértje.

     

     

    Holmi 2005 | Tervezte a pejk
    Valid CSS! Valid HTML 4.01!