Karsai György

VERSENYJÁTÉKOK AZ „ÍLIÁSZ”-BAN

(23. ének)*

Az Íliász 23. éneke a Versenyjátékok Patroklosz tiszteletére címet viseli.
Akhilleusz befejezte tombolását, megszámlálhatatlan1 trójait küldött Hádészhez,
köztük bosszúja-őrjöngése legfőbb okát, haragja és csillapíthatatlan bosszúvágya
legfőbb célját, Hektórt.2 A csatazaj elült, ideiglenesen béke száll a trójai
síkra. Béke, amely az Íliász-ban többé már nem is adja át helyét a harcnak.
Az eposzt lezáró két ének a háború legfontosabb két áldozata körüli eseményekről
mesél: egy görög (Patroklosz) és egy trójai (Hektór) holtteste köré rendeződnek
a történések. Nem róluk, de értük szólnak az utolsó énekek, kettőjük végső
nyugalmáról, a halottaknak kijáró utolsó tiszteletadásról. Mindkettőjük élete
és halála Akhilleusztól függött, hiszen az ő, az eposz nyitóénekének első
szavában megnevezett haragja (ménisze) okozta pusztulásukat. Patroklosznak
soha nem kellett volna magára öltenie barátja fegyvereit, s így a végzetessé
váló szerepjátszásba kezdenie,3 ha Akhilleusz nem őrizte volna lelkében kiengesztelhetetlenül
az Agamemnón iránti haragot. Az is bizonyos, hogy Akhilleusznak eszébe sem
jutna Hektór ellen támadni – ő maga mondta, hogy neki ugyan semmi baja sincs
a trójaiakkal4 –, ha az nem gyilkolta volna meg a harcmezőn Patrokloszt.5
Ezzel a tettével Hektór egy csapásra elsöpörte Akhilleusznak Agamemnón iránti
haragját – a félreértések elkerülése végett: nem megszüntette, de érdektelenné
tette, s egy új, magasabb értékű haraggal eljelentéktelenítette6 – majd egy
ebből következő, aktivitásra ösztönző bosszúvágyat keltett életre lelkében.
A 23. énekre mindez már a múlt. Akhilleusz marad a főszereplő most is, de
már nem erejével (bié), hanem eszével (métisz) fogja irányítani az eseményeket:7
élete két, meghatározó fontosságú szereplőjének halála után számára nem marad
más, mint a végső búcsú. Jelen dolgozatban csak az első, a Patrokloszt érintő
búcsút vizsgálom, azon belül is a halotti máglyájánál rendezett versenyjátékok
szerepét veszem szemügyre. Milyen versenyszámokban kik és hogyan csapnak össze,
s az egész verseny miként illeszkedik az eposz szerkezetébe?
Miután a hosszú előkészületek után8 meggyújtott tűzben elégett Patroklosz
hamvait és csontjait a megfelelő tiszteletadással elföldelik az akháj vezérek,9
Akhilleusz nem engedi szétszéledni a görög vezéreket, hanem értékes versenydíjakat
hozat hajóiról,10 s – Agamemnónhoz intézve szavait11 – bejelenti, hogy Patroklosz
tiszteletére, halotti játék keretében kocsiversenyt rendez (273. sor). Azonnal
hozzáfűzi, hogy ő maga nem vesz részt a versenyben, mivel az ő harci szekerét
a Poszeidóntól apjának, Péleusznak ajándékozott lovak húzzák, így senkinek
sem lenne esélye vele szemben.12 A nem harcoló, a biéről lemondott Akhilleusz
első, végtelenül kifinomult métisz-megnyilvánulása e beszéd: Akhilleusz természetesen
minden versenyszámban legyőzhetetlen lenne, ahol erőre és/vagy ügyességre
van szükség, hiszen tudjuk, mindenki tudja, ő a legkiválóbb görög.13 Azzal,
hogy lovai isteni eredetére hivatkozva kibújik a kocsiversenyen való részvétel
alól,14 tapintatosan átengedi a helyet a többi görög vezérnek, hogy kiválóságukat
bizonyíthassák. Egyúttal mintegy hangulatilag előkészíti a folytatást, hiszen
mint látni fogjuk, ő maga semelyik versenyszámban sem fog rajthoz állni: mintha
lovai isteni eredete kisugározna az elkövetkező versenyekre is; mintha a kocsiversenyt
eleve értelmetlenné tevő isteni támogatás elegendő magyarázat lenne a birkózástól,
boksztól, futástól és dárdavetéstől való távolmaradásra is. Nem, Akhilleusz
nem áll ki megmérettetésre vagy versenyre senkivel, s ebben pontosan folytatja
az eposzban eddig megismert kép árnyalását: Akhilleusz semmiben, senkihez
sem mérhető nagyság. Egyedül áll mindenben: indulatai, fizikai ereje mindvégig
kiemeli valamennyi görög (és trójai) hős közül. Egyedül őrizte – illetve őrzi15
– haragját, amiként egyedül szállt harcba az egész trójai sereggel is.16
Most sincs ez másként, mindössze a szín és a szerepek változtak: Akhilleusz
a legméltóbb szertartások keretében búcsúzik attól, aki életében a legfontosabb
volt számára, s pontosan tudja, hogy ezen szertartások sorában ott kell lennie
a halott tiszteletére rendezett versenyjátékoknak is.17 De hogyan egyeztethető
egymással az örök kívülállás és a par excellence közösségi tevékenység, a
versenyjátékokon való részvétel? Mint már utaltam rá, az eposzban itt mutatkozik
meg először – és utoljára – Akhilleusz eddig nem sokszor megnyilvánult métisze:
úgy bújik ki a feladat alól, hogy a halotti játékok szervezőjévé, lebonyolító
irányítójává nevezi ki magát (ezt készíti elő a versenydíjak mindent megelőző
felvonultatása), amivel egyszersmind a döntőbíró – e versenyek során sokszor
szükségesnek bizonyuló – funkcióját is megszerzi magának.
A kocsiverseny kiemelkedő jelentősége vitathatatlan: a versenyjátékok leírása
660 sor, s a beszámoló több mint a fele az elsőként lebonyolított versenyszámnak,
a kocsiversenynek a leírása.
A verseny krónikája röviden. A rajthelyek kisorsolása után az öt versenyző
– Antilokhosz, Eumélosz, Menelaosz, Mérionész és Diomédész – elfoglalja helyét18
a rajtvonalon, s Akhilleusz jelére nekivágnak a távnak. A fordulópont (terma,
diaulosz) megkerülése után, féltávnál a következő a helyzet: az élen Eumélosz
halad, nyomában Diomédész, harmadik Menelaosz, negyedik Antilokhosz, s Mérionész
zárja a sort. Az első helyért kiélezett küzdelem folyik: Diomédész már-már
megelőzné Euméloszt, de ekkor Apollón közbelép, s kiveri kezéből a hajtópálcát,
így a hős elveszíti uralmát fogata fölött. Ám neki is isteni segítője akad:
Athéné felkapja a pálcát, és visszaadja kezébe, egyúttal pedig eltöri Eumélosz
szekerének egyik tengelyét, így Eumélosz kirepül szekeréből, s kiesik a versenyből.
Antilokhosz mindeközben életveszélyes manőverrel fékezésre kényszeríti Menelaoszt,
és megelőzi. A befutó tehát így alakult: első Diomédész, második Antilokhosz,
harmadik Menelaosz, negyedik Mérionész, Eumélosz pedig kiesett a versenyből.
A fentiekben igyekeztem a száraz tényekre szorítkozni, mindenfajta kommentár
nélkül a versenynek szigorúan a pályán lezajlott, a végeredményt érintő eseményeit
felidézni. Izgalmas, fordulatokban bővelkedő verseny volt, nem vitás. Isteni
beavatkozás, emberi ravaszság, ügyesség és csalás egyaránt szerephez jutott,
s ebben nem is különbözik az eposz sok más epizódjától, például a legtöbb
harcjelenettől.19
Ám van néhány olyan jellegzetessége e versenynek, amely túlmutat a toposzjelenetek
Homérosznál lépten-nyomon megfigyelhető világán. Kezdjük először is egy, az
egész halotti játékra, tehát minden versenyszámra egyformán vonatkozó megfigyeléssel:
a 23. ének csokorba gyűjti a megelőző énekekben megismert görög hősöket, egyfajta
sajátos katalógusba sorolva őket: utoljára találkozunk Diomédésszel, Aiasszal,
Agamemnónnal, Menelaosszal, Odüsszeusszal és a többiekkel. Az Akhilleusz teremtette
megváltozott körülmények – háború helyett béke – közé mind magukkal hozták
a harcmezőn megismert valójukat. Homérosz egy-egy, legjellegzetesebbnek mondható
vonásukkal még egyszer felidézi a róluk kialakított képet, s így mintegy rögződik
bennünk mindaz, amit a korábbiakban megtudtunk.
Vegyük példaként Aiaszt. Három versenyszámban indul: birkózásban Odüsszeusszal
küzd,20 a fegyveres harcban Diomédész az ellenfele,21 s a diszkoszvetésben
is rajthoz áll.22 Mindegyik versenyszámban a második helyet szerzi meg: a
birkózást és a fegyveres harcot Akhilleusz, illetve a görög sereg félbeszakítja,23
ám mindkét esetben világos, hogy Aiasz vesztésre áll, a diszkoszvetésben pedig
az egyébként teljességgel ismeretlen, a harcmezőn semmivel sem kitűnt Polüpoitész
messze megelőzi.24
Ez az „örökös második” hely csak első pillantásra meghökkentő. Hiszen nem
is lehet ez másként: Télamónfi Aiasz mindig a Nagy Vesztes volt, mindenben
a mindenkori második, az, aki képtelen győzni. Az eposzban ő a legvitézebb
görög – de persze csak Akhilleusz után,25 s majd az Akhilleusz fegyvereiért
folytatott vetélkedésben Odüsszeusszal szemben is alul fog maradni.26 Mélyebb
pszichológiai összefüggések, a személyiségben rejlő alapvető problémák fedezhetők
fel itt, amelyek többször is felbukkannak Aiasz történeteiben, és nem csak
az eposzban. Aiasz élete (és halála) azt példázza, hogy nem elég a legkiválóbbnak
lenni erőben, bátorságban, felülmúlni mindenkit a fegyverek vagy a fizikai
erő alkalmazásában, de kell valami több, ami a győzelemhez, az elsőséghez
segít. Az élsportban ma is minden versenyző ismeri e problémát: a „formaidőzítés”,
az „összpontosítás” tökéletesítése legalább olyan fontos szerepet kap a versenyeken,
mint a fizikai felkészülés. Az eposz és a tragédia Aiasza esetében az örökös
második helyezést a művész azzal magyarázza, hogy az örök vesztes Aiaszt soha
egyetlen isten sem segíti. Az isteni segítség szisztematikus megvonása pedig
egyet jelent a sikertelenséggel. Aiasz mellett tehát soha – s ez igaz a harcmezőre
is – sincs segítő istenség. Ez az „apróság” teremt különbséget közte s egy
Odüsszeusz vagy egy Diomédész között.
Szophoklész oly pontosan érzékelte az Aiasz melletti isteni segítség hiányát,
hogy egyenesen a hős tragikus vétkévé emelte; Aiasz című tragédiájában a hős
büntetése az őrület, s ennek egyik, ha nem éppen a legfontosabb oka az a fennhéjázó
magabiztosság, amellyel Aiasz egykoron visszautasította az isteni segítséget.27
Az eposz versenyjátékaiban még nem ennyire éles – ha tetszik, tragikus – a
megfogalmazás: mindössze azt látjuk, hogy mindig csak egy hajszál választja
el Aiaszt a hőn áhított sikertől. De a győzteseket mindig jellemző kevéske
többlet az ő esetében sohasem lesz meg: Aiasz örökre megmarad a bié (az erő)
hősének, egy Diomédész, nem is beszélve egy Odüsszeusz métisze teljességgel
hiányzik belőle.
Vagy vessünk egy pillantást Agamemnón szereplésére. A görög sereg vezére egyetlen
versenyszámban indul, pontosabban csak indulna, a dárdavetésben.28 Már az
is figyelmet érdemel, hogy a versenyek legvégén, minden hagyományosan fontos
versenyszám – kocsiverseny, birkózás, futás – után kerül(ne) rá sor. Azonban
ez a verseny (is) egészen különös véget ér: Akhilleusz a két versenyzőt –
Agamemnón mellett Idomeneusz kocsihajtóját, Mérionészt (aki egy versenyben
már indult: a negyedik, tehát utolsó helyen végzett a kocsiversenyben) – nem
engedi rajthoz állni, hanem arra hivatkozva, hogy Agamemnón úgyis messze kiemelkedik
minden hős közül „erejével és ügyességével”,29 neki adja a győzelemért járó
díjat, amit az azonnal továbbad a hírnök Talthübiosznak.
Mi történt? Ha jól értjük a történetet, nem kevesebbről van szó, mint Akhilleusz
nemes bosszújáról a versenyjáték utolsó számának leple alatt. Agamemnón annak
idején elvette Akhilleusz geraszát, a harcban nyújtott kiválóságáért neki
járó díját, Briszéiszt,30 s ezzel elindította az eposz tragikus eseménysorát.
Akhilleusz most, mindenen túl, egészen meghökkentő figyelmességgel, nem túlzás
azt mondani: szeretettel nyújt át neki egy díjat, amelyre semmiképpen sem
szolgált rá, amelyre nem tarthatna igényt. Akhilleusz az összecsapás váratlan
megtagadásával s a nem kevésbé meghökkentő „eredményhirdetéssel” valójában
gúnyt űz Agamemnónból: most, hogy ő az események teljhatalmú irányítója –
miként az volt annak idején Agamemnón a vezérek gyűlésében31 –, felidézi,
újrajátssza az egykori „díjelvételt”: mintegy „hivatalosan”, ünnepélyes formában
megteszi Agamemnónt a Meg Nem Szolgált Díjak Birtoklójának. Ezt megelőzően
mindenki másnak teljesítenie kellett ilyen-olyan mértékben a versenyek során,
hogy valamilyen díjhoz jusson – a másik kivétel Nesztór, az ő helyzete majd
külön vizsgálatot érdemel –, csak Agamemnónnak nem. Mi több, ő meg sem szólalt,
amióta a versenyek megkezdődtek, mintha ott sem lett volna!
S most, amikor már mindennek vége, az utolsó görög hőstől is elbúcsúztunk,
végre rá is sor kerülhet(ne), megvívhatna egy szép díjért… – de kivel?!
Nem ám valamelyik görög vezérrel – pedig legalább Aiasz vállalhatná, eggyel
több vagy kevesebb második helyezés az ő esetében már igazán nem számítana
–, nem, neki egy kocsihajtó jut. Már ez a „rajtlista” is gyanút ébreszthetne,
hogy valami különös készül Agamemnón ellen. Mert ugyan miféle győzelem lenne
messzebbre hajítani a dárdát egy ostorcsattogtatásban, pálcasuhogtatásban
jártas – abban sem túlságosan, mint azt a kocsiverseny során bizonyította…
–, vélhetőleg dárdát csak mint elkerülendő fegyvert látott kocsihajtó felett?
Ez alapvetően méltatlan (a komikummal határos) helyzet a görög sereg fővezére
számára. Nem kevésbé méltatlan, mint amelybe az eposz elején ő kényszerítette
Akhilleuszt. Akhilleusz nem véletlenül hagyta utoljára Agamemnón versenyszámát:
bosszúja attól válik teljessé, hogy előtte mindenki más vitézkedését, kiváló,
illetve kevésbé kiváló képességeinek megnyilvánulásait – de mindenképpen valódi
tettekben megmutatkozó küzdelmét – Agamemnónnak végig kellett néznie. Teljes
pasz-
szivitásban töltötte azt az időt Agamemnón, amelyet a többiek az értékes díjakért
folytatott összecsapásokra áldoztak, ő eközben mindössze némaságba burkolózott
külső szemlélő volt. Mi ez, ha nem Akhilleusz egykori kényszerű félrevonulásának,
minden harcból, minden közösségi tevékenységből való kimaradásának mutatis
mutandis újrajátszatása? S aki az egészet így rendezte – Akhilleusz –, a végén
kedvesen engesztelő ajándékkal kárpótolná porig alázott ellenségét az elmaradt
(harcban megszerezhető!) dicsőségekért. Ugyanezt tette vele Agamemnón annak
idején: miután visszaélve hatalmával megalázta őt, s így lehetetlenné tette,
hogy harcoljon, részt vegyen a görögök közös küzdelmében, egyszer csak ajándékokkal
halmozta (volna) el,32 s e gesztusért elvárta volna, hogy Akhilleusz felejtse
el a múltban elszenvedett sérelmeit, s mintha mi sem történt volna, térjen
vissza a görögök közösségébe. Akhilleusz most ennek a múltnak, ennek az időközben
érdektelenné vált sérelemnek a parodisztikus-kicsinyített másával szembesíti
egykori ellenségét: tessék, itt a díj, meg sem kell küzdened érte, hiszen
így szoktál te díjakhoz jutni!
Agamemnón nem válaszol,33 de talán nem véletlen, hogy a nyert díjat azon nyomban
továbbadja Talthübiosznak (akinek azután végképp semmi köze nem volt az egész
versenyhez).34 Hogy milyen indulat kíséri Agamemnón mozdulatát, csak találgathatjuk.
Mindenesetre ezt a mozdulatot s a díj átvételét kísérő némaságot kell megőriznünk
vele kapcsolatban az eposz utolsó, őt szerepeltető képében.
A legrészletesebben leírt versenyszám a kocsiverseny (262–652. sor). Az igencsak
fordulatos küzdelem lefolyását, a végső sorrend kialakulásának izgalmas történetét
fentebb már áttekintettük. Az alábbiakban a kísérő körülményeket, a befolyásoló
tényezőket, nem utolsósorban pedig a versenyben részt vevőknek a küzdelem
során kirajzolódó jellemét vizsgálom.
Akhilleusz bevezetője (272–286. sor) után a résztvevők és a fogatok bemutatása
következik (287–305. sor), s e leírások pontosan vázolják a résztvevők majdani
esélyeit: Eumélosz „a kocsihajtásban kiváló”;35 Diomédész az Aineiasztól rabolt
lovakkal indul.36 Harmadikként Menelaoszt említi, aki „két gyorslábú paripával”37
száll versenybe; a negyedik induló Antilokhosz, „Nesztór dicső fia”,38 akiről
itt annyit tart fontosnak megjegyezni, hogy lovai Püloszban jöttek világra
(303–304 sor). Ezen a ponton váratlanul megszakad a versenyzők felsorolása,
mert fellép Nesztór, hogy jó tanácsokkal lássa el „egyébként is okos fiát”.39
A beszéd (306–348. sor) központi témája: Antilokhosz felkészítése a versenyre,40
valamint saját versenyzői múltjának felidézése.
Antilokhosz részvétele a kocsiversenyen, vagyis az első, legrészletesebben
leírt versenyszámban Diomédész és Menelaosz oldalán több okból is indokolt.
Antilokhosz ugyanis nem akárki. Íliász-beli szerepének részletes elemzése
az egész eposz felépítésével, az úgynevezett „mellékszereplők” jelentőségével
kapcsolatban fontos következtetések levonására nyújtana lehetőséget. A versenyjátékokon
betöltött szerepe különösen három hős jellemrajzát – Akhilleuszét, Menelaoszét
és Nesztórét – fogja gazdagítani.
Természetesen elegendő indok lenne a versenyen való indulására, hogy Nesztór
fiaként mintegy idős apja helyett, annak képviseletében száll harcba a díjakért.
Nesztór beszédének legelején megtudjuk, hogy „Zeusz és Poszeidón tanították
a lovakkal való bánásra”,41 így akár a végső győzelemre is esélye lehet, hiszen
ilyen tanítómesterekkel senki nem dicsekedhet rajta kívül a mezőnyben.42 Ám
Antilokhosz akár „saját jogon” is indokoltan állhat rajthoz. Szerepe ugyanis
már a korábbi énekekben sem korlátozódott arra, hogy csupán a bölcs Nesztór
fiaként legyen jelen a trójai síkon. Ha csak legutóbbi fellépését nézzük:
a 18. ének elején rá várt a szomorú feladat, hogy Patroklosz halálhírét megvigye
Akhilleusznak,43 majd mellette is maradt, együtt gyászolt vele, s óvta, nehogy
bánatában önkezével vessen véget életének.44 Vagyis ő volt az első, aki osztozott
Akhilleusz fájdalmában, s majd abban is ő lesz az első – az egyetlen! –, akinek
a kocsiverseny végén sikerül vidámságra hangolnia, megmosolyogtatnia a hőst.
Antilokhosz ugyanis a díjak kiosztásakor élénken tiltakozik, mert Akhilleusz
a versenyből kiesett Euméloszt a második helyezettnek kijáró díjjal szándékozott
kárpótolni.45 Akhilleusz nemhogy nem haragszik meg az akár szemtelennek is
nevezhető, szemrehányó szózatért, de elnéző mosollyal nyugtázza a kisfiús-sértődött
dohogást, sőt kedves szavakkal szót is fogad neki.46 Minek szól ez a mosoly?
Akhilleusz elnéző magatartása nyilvánvalóan mindenekelőtt abból a szeretetből
fakad, amelyet az ifjú iránt érez, de talán ennél többről is szó van itt.
Antilokhosz arra hivatkozik, hogy jogos, versenyben kivívott díjától, osztályrészétől
(vagyis geraszától) akarja önkényesen megfosztani Akhilleusz,47 amikor azt
az arra méltatlan Eumélosznak adná. Ezért inkább bárkivel – akár magával Akhilleusszal
is! – kiállna megvívni a díjért, mint mondja: „tén d’egó oú dószó” („de ezt
– mármint a díjat – nem adom!”).48 Akhilleusz erre a patetikus mondatra mosolyodik
el, hiszen fel kell hogy idéződjék benne Agamemnón egykori, az eposz elején
Khrüszésznek címzett, dölyfös-nagyképű, hasonló kijelentése: „tén d’egó oú
lüszó” („de ezt – mármint a harcokban nyert díját, a lányt – nem adom ki!”).49
Agamemnón ostoba, istensértő elvakultsága egyenes úton vezetett Akhilleusz
haragjához és sok görög hős Hádészhez kerüléséhez. Itt és most, mindenen túl,
Patroklosz halotti játékain, Antilokhosz szájából ugyanez a mondat ellenállhatatlanul
ironikus, ha nem komikus felhangot kap. Amekkora a különbség hatalomban Agamemnón
és Antilokhosz között, ugyanakkora a különbség a két konfliktushelyzet között:
az eposz első énekében Khrüszéisz, Apollón papjának leánya volt az a gerasz,
amelynek kiszolgáltatását a sereg fővezére ostoba fennhéjázással visszautasította.
Antilokhosz a versenyjátékon elhangzó, hasonló pathoszú tiltakozásának tárgya,
amit nem hajlandó semmi áron visszaadni, történetesen egy kanca.50 Agamemnón
annak idején az egész görög sereg ellenében, az egész görög sereg kárára vitte
keresztül akaratát, a következményekről szól az Íliász. Akhilleusz mosolya
és nagyvonalú gesztusa Agamemnón egykori magatartásának ellenpontja. Lám,
a legvitézebb görög ebben is messze felülmúlja Agamemnónt, sugallja az Antilokhosz-tiltakozás
kezelése: Akhilleuszt métisze, belátása, józan esze arra indítja, hogy valódi
értékén kezelje a tényeket. Akhilleusz pontosan érti, hogy Antilokhosz jogilag-erkölcsileg
mégoly kérdéses díjkövetelésének elutasítása felesleges konfliktushoz, egy
hős megsértéséhez vezetne, s ennek következményei kiszámíthatatlanok. Inkább
enged e jelentéktelen ügyben Antilokhosznak, Euméloszt pedig értékes ajándékokkal
kárpótolja.51
Akhilleusz bölcs döntésének gyümölcse azonnal be is érik: Antilokhosz pillanatokon
belül önként fog lemondani Menelaosz javára a díjról, amelyet – mint ezt Menelaosz
szavai hatására immár ő is józanul elismeri – nem érdemelt ki.52 Akhilleusz
engedékenysége, józan helyzetértékelése tehát nemcsak egy lehetséges, teljességgel
felesleges konfliktust simított el, de azonnal követésre méltó például is
szolgált: Antilokhosz a Menelaosz-konfliktust az „Akhilleusz-módszer” – vagyis
a helyzet, a döntések tétjének józan mérlegelése – segítségével oldotta meg.
Vajha annak idején Agamemnón is így gondolkodott volna!
Akhilleusz mosolya, csakúgy, mint az Antilokhosszal kialakult bensőséges viszonya
az eposz szerkezetével kapcsolatban további összefüggésekre is rámutat: az
Akhilleusz–Antilokhosz barátság több vonása felidézi az Akhilleusz–Patroklosz
kapcsolatot. Patroklosz halála óta Akhilleusz senkivel szemben nem tanúsított
hasonló, szeretetteljes elnézést, miként Antilokhoszon kívül senki más nem
volt – és nem is lesz – képes jókedvre deríteni őt.
Antilokhosz ezenkívül szép, fiatal fiú, aki éppúgy „philosz hetairosz” („drága
barát”) Akhilleusz számára, mint Patroklosz volt (23., 566., 17., 655. sor).
De még tovább is mehetünk ezen az úton: Antilokhosz eposzon kívüli története,
halála csak megerősíti, hogy kettejük kapcsolata, barátsága a Patroklosz-történetet
másolja, mintegy annak folytatása. Amiként a versenyjátékok kicsinyített másai
a harctéri összecsapásoknak, ugyanígy az Akhilleusz–Antilokhosz kapcsolat
sem lehet más, mint az egykor volt kapcsolatnak minden tekintetben redukált
változata. Az Íliász-nál később keletkezett Aithiopisz című – elveszett –
eposzban Antilokhosz egy ellenséges hadvezér, Memnón kezétől esett el, s megbosszulója
Akhilleusz lesz.53 Ez a bosszúmotívum Akhilleusszal kapcsolatban a Patroklosz
elvesztése feletti fájdalom mértékét idézi fel. A két történet hasonló jellege
szembeötlő, s ha az Aithiopisz-t is figyelembe véve olvassuk az eposzt, talán
némileg pontosabb képet nyerünk Antilokhosz jelentőségéről az eposz szerkezetében.54
Antilokhoszt nemcsak Akhilleuszhoz fűzi különleges kapcsolat. Különös módon
valahányszor hosszabb szerephez jut az eposzban,55 az mindig kapcsolatban
van Menelaosszal: az 5. énekben ő az, aki megmenti az Aineiasztól szorongatott
vezért; a 15. énekben Menelaosz arra biztatja a hajókhoz visszaszorított seregben,
hogy bátran törjön az ellenségre – egyedül (!). Antilokhosz habozás nélkül
engedelmeskedik, egy trójait megöl, de majdnem ráfizet, mert Hektórral az
élen egy egész csapat trójai támad rá azonnal, s csak gyors lábának köszönheti,
hogy élve megússza esztelen vakmerőségét. A 17. énekben megint csak Menelaosz
az, aki – Aiasz tanácsára56 – elküldi őt Akhilleuszhoz, hogy megvinné neki
Patroklosz halálhírét. Antilokhosz most is szó nélkül engedelmeskedik.
Végül most, a kocsiverseny során találkoznak újra, de ekkor mintha már nem
volna annyira felhőtlen, Menelaosz felsőbbrendűségét igazoló kettejük viszonya:
mint a versenyleírásnál láttuk, a fordulótól visszafelé vezető úton57 Antilokhosz
életveszélyes manőverrel, szabálytalanul előzte meg Menelaoszt, aki így csupán
a második helyen befutó Antilokhosz mögött ért célba. Rendkívül kellemetlen
helyzetben van ekkor Menelaosz: nem hagyhatja szó nélkül a nyilvánvaló szabálytalanságot,
ugyanakkor – mivel az esetnek tanúja nem volt58 – még az a látszat is keletkezhet,
hogy a pályán elért gyengébb eredményén hatalmi szóval igyekszik javítani.
Azért is kínos a helyzete, mert Antilokhosz mégsem tartozik a görög vezérek,
tehát a vele egyenrangúak közé, márpedig egy alacsonyabb rangútól vereséget
szenvedni még jóval szégyenletesebb, mint mondjuk Diomédész mögött a második
helyen végezni.59
Mégis meg kell szólalnia, hiszen Antilokhosz az aretéjére hozott szégyent.60
Esküre szólítja hát az ifjút: Poszeidónra esküdjön, hogy „nem szándékosan
és nem csellel”61 akadályozta fogatát. Antilokhosz válasza62 minden tekintetben
visszatérést jelent a korábban megismert Menelaosz–Antilokhosz viszonyhoz
– ugyanakkor a fentebb elemzett Akhilleusz-problémakezelési képlet hű másolását
is jelenti –: azonnal elismeri Menelaosz igazát, „ifjúi szelességével” magyarázza
tettét, s minden módon igyekszik kiengesztelni őt, hisz Menelaosz „minden
tekintetben kiválóbb” nála.63 Nemcsak a második helyezettnek járó díjat adja
át, de még meg is toldaná azt gyönyörű ajándékokkal. Menelaosz egy csapásra
kiengesztelődik; elnéző, megbocsátó beszéde egyszerre szól a rossz kisfiúnak
– nagyjában-egészében a „nehogy ez még egyszer előforduljon!” örök felnőtt
felsőbbrendűségének stílusában dorgálja meg Antilokhoszt: köszönhetõ ez annak
a felismerésnek is, hogy korábban mi mindent tett érte64 az ifjú. Végül az
is Antilokhosz bűnének megbocsátása mellett szól, hogy az idős Nesztór iránti
kötelező tiszteletnek valamennyire ki kell sugároznia a fiára is.
Most már megfogalmazhatjuk: Antilokhosz az összekötő kapocs szerepét lenne
hivatott betölteni Akhilleusz múltja, jelene és jövője között (már ha ez utóbbi
kifejezés nem hatna bizonyosan ironikusan e helyen, ismerve az Akhilleusz
életéből hátralévő igencsak rövid időt). Az Akhilleusz életében betöltött
szerepe – Patroklosz halálhírének hozója, gyászának, majd kivételes, egyetlen
pillanatig tartó vidámságának kiváltója –, a legvitézebb görög iránta tanúsított
különleges gyengédsége mind arra mutat, hogy ő lehetne Patroklosz utóda Akhilleusz
oldalán. Ugyanakkor sok szállal kötődik Menelaoszhoz is – az Akhilleusz által
elutasított görög közösséghez –, akinek ebben az összefüggésben az a szerep
jut, hogy az Akhilleuszhoz vezető utat feltárja előtte: hol Akhilleuszként
számít segítségére (amikor mint megmentőjét veszi igénybe),65 hol pedig patrokloszi
szerepre sarkallja: a 15. énekben egymagában támad az egész trójai seregre
Menelaosz szavára, csakúgy, mint teszi azt később Patroklosz. De mindez a
hasonlóság természetesen csak olyan, mintha… helyzetet jelent, soha semmilyen
vonatkozásában nem válik, nem válhat teljes értékű, megélhető valósággá Antilokhosz
Patroklosszá alakulása. Hogy csak a legutóbb említett párhuzamot vizsgáljuk:
Menelaosz szavára hallgatva ugyan a trójaiak közé veti magát, de őt nem ragadja
el a győzelmi mámor, mint történt ez Patroklosszal,66 viszont hanyatt-homlok
menekül a fenyegetően közeledő trójaiak elől. Antilokhoszban Patroklosz sok
vonása felfedezhető, de azért az Íliász-ban mégsem válhat Patroklosz-értékű
társ belőle, hiszen ezzel az eposz szerkezetének alappillére sérülne meg:
Akhilleusz haragja(i) értelmüket veszítenék, ha barátja-szerelme pótolhatónak
bizonyulna életében – akár egy mégoly Patroklosz jellegű hőssel is, amilyen
Antilokhosz.
Kialakult a verseny végső sorrendje, mondhatni helyreállt a rend, az eposzban
megismert erőviszonyok hűen tükröződnek a kocsiverseny végső eredményhirdetésekor:
Diomédész – mint a harcmezőn is nem egy alkalommal: isteni segítséggel – győzött.
A második – az elfogadott óvás, Antilokhosz szabálytalanságának leleplezése
és a vétkes őszinte megbánása következtében – Menelaosz lett, a harmadik Antilokhosz,
míg a negyedik helyre a verseny során semmiféle szerepet nem játszott Mérionész
futott be. Eumélosz – hála a Diomédészt győzelemre segítő istennői beavatkozásnak
– kiesett a versenyből, de azért egy szép vigaszdíj neki is jutott.
Lássuk be, ugyancsak különös verseny volt, tele váratlan fordulattal. Az utolsó
helyezett Mérionész kivételével nincs versenyző, aki ilyen vagy olyan módon
ne került volna szabálytalanság, csalás vagy valamilyen, a szabályos versenytől
igencsak távol eső körülménnyel kapcsolatba, akár mint elkövető, akár mint
áldozat.
A verseny talán legmeglepőbb fordulata azonban még csak most következik. Alighogy
mindenki megelégedésére megnyugtató eredménnyel zárult a Menelaosz–Antilokhosz
vita, s Akhilleusz befejezte a díjak kiosztását, váratlan folytatás következik:67
Akhilleusz az ötödik helyezettnek járó kétfülű ivópoharat68 a versenyben nem
is indult Nesztórnak adja, aki – egyáltalán nem váratlanul – örömében azonnal
hosszú beszédet tart.69
Másodszor szerepel Nesztór a kocsiverseny során, és másodszor mond beszédet:
először akkor találkoztunk vele, amikor a verseny megkezdése előtt tanácsokkal
látta el fiát, Antilokhoszt.70 E két beszéd mintegy keretbe foglalja a kocsiversenyt,
alaposabb vizsgálatuk Nesztór alakjának pontosabb megértéséhez segíthet hozzá.
A görög sereg meghatározó alakjainak utolsó felvonultatásából – ami, mint
láttuk, a halotti játékok egyik célja volt – természetesen nem maradhat ki
Nesztór. Kora lehetetlenné tette, hogy akár a bokszban, akár a birkózásban,
akár a dárdavetésben, akár a futásban vagy a kocsiversenyben részt vegyen.71
De ez nem akadályozza, hogy esetében is ugyanaz a képlet legyen megfigyelhető,
mint a többi, a versenyben aktívan részt vevő hős esetében: a harcmezőn megismert
valóját hozza el Patroklosz temetési játékaira is.
Ő most is beszél. Sokat és amikor csak lehet. Ez az egész eposzban így is
van rendjén, hiszen az egyetlen heroikus aktus, amelyre időskorában még képes,
az a beszéd.72 Ebben azután nincs is senki, aki vetekedhetne vele.
Nesztór itt elmondott első beszéde (23., 306–348. sor) a tanácsadó beszédek
sorába tartozik. Korábban két alkalommal adott tanácsokat a görög sereg vezéreinek,
illetve egyszer Patroklosznak: a 7. énekben arra hívta fel a sereg vezetőinek
figyelmét, hogy fallal és árokkal kell körülvenni a trójaiak által fenyegetett
tábort.73 A 9. énekben az ő ötlete volt engesztelő küldöttséget meneszteni
Akhilleuszhoz,74 a 11. énekben pedig ő beszélte rá Patrokloszt, hogy Akhilleusz
fegyverzetét magára öltve induljon harcba a trójaiakkal.75
Mind a három esetben meghallgatásra találtak tanácsai.76 A görögök sietve
megépítették a falat, és mély védőárkot ástak. Sajnálatos, hogy mindezeknek
az óvintézkedéseknek vajmi kevés értelmük volt, mert mint arra Akhilleusz
rámutatott, „Hektórt nem tarthatja távol sem a fal, sem az árok”,77 s igaza
is lett, a görög sereg számára semmiféle védelmet nem nyújtottak a Nesztór
tanácsára emelt védművek.78
A 9. énekben adott tanácsát követve számlálhatatlan kinccsel megrakodva indult
Akhilleusz kiengesztelésére az Aiasz, Odüsszeusz, Phoinix összeállítású követség,79
ám teljes visszautasításban részesültek. Mindössze azt érték el, hogy Akhilleusz
ezután még elszántabban őrizte szívében az Agamemnón elleni haragot, és esze
ágában sem volt visszatérni a harcmezőre.
Patroklosz is habozás nélkül fogadja el Nesztór tanácsát a 11. ének végén,
s „felszökkenve rohant” sátra felé a hősnek,80 hogy minél előbb Nesztór tanácsai
szerint járhasson el. Néhány énekkel később pedig pontosan e remek tanácsokat
követve bocsátkozik majd a végzetes kalandba.
Úgy tűnik tehát, hogy a bölcs Nesztór tanácsait mindig mindenki megfogadja,
s hogy ezek a tanácsok soha nem voltak túlzottan hasznosak a görögök számára.
Természetesen mindig lehet azzal érvelni, hogy ő ugyan mindig okos tanácsokat
adott, csak éppen rosszul értelmezték azokat.81 Való igaz, Nesztór soha nem
mondta például Patroklosznak, hogy összevissza rohangáljon a csatamezőn, miután
sikerrel teljesítette küldetését, de az is kétségtelen, hogy nem is figyelmeztette
a lehetséges veszélyre.
Mindezek fényében még érdekesebb lehet megvizsgálni a 23. énekben fiának adott
tanácsait. Vajon milyen tanácsokat fog adni saját fiának, s az miként fogja
azokat hasznosítani?
Nesztór annak leszögezésével kezdi, hogy Antilokhosz ugyan ifjú még,82 de
mivel Poszeidón és Zeusz tanították meg neki a lovakkal való bánás minden
fortélyát – szó szerint: „jól tudod ugyanis, hogyan kell a forduló-oszlopot
megkerülni”83 –, tehát neki nincs is mit mondania e tárgyban. A baj csak az,
folytatja, hogy Antilokhosz lovai lomhák, lassúak, így sajnos bizonyos, hogy
kudarc vár rá a versenyben. Ám még sincs semmi baj, mert hiába vannak a többieknek
gyorsabb lovaik, ész (métisz)84 tekintetében semmiképpen nem múlhatják fölül
Antilokhoszt, hiszen ő, Nesztór fogja most a versenyben szükséges pantoié
métisszel (mindenre vonatkozó, tökéletes ésszel) ellátni, nehogy kimaradjon
a díjak elnyeréséből.
Következik két hasonlat,85 az egyik a favágóról, a másik a viharos tengeren
hajóját biztos révbe vezető kormányosról, mondván, hogy e két mesterségnél
is első az ész, nem pedig az erő. A hajóshasonlat még csak-csak rendben van,
de azt azért fel lehetne vetni, hogy éppenséggel a favágásnál meggondolandó
az erő és az ész optimális aránya, tekintettel, hogy az utóbbi általában meglehetősen
limitált szerephez jut e tevékenységnél. Sajnos Nesztór nem fejti ki részletesebben,
mit kell értenünk a favágó és az ész összefüggésén, hacsak nem arra kell gondolnunk,
mennyire fontos a józan mérlegelés, amikor dönteni kell, merről vágjuk a fát.
Mert hiszen ha a kellő métisz nélkül döntünk, a fa bizony ránk dől (l. a kérdéshez
még a „maga alatt vágja a fát” mondás bölcsességét). Ezt a fajta, nyilvánvalóan
kitűnő észt kell alkalmaznia – folytatja – az eszes kocsihajtónak is, és akkor
legyőzi a többieket.86
Ilyen felvezetés után következik a tanítás, Nesztór tanítása, az az egyedülálló
tanácssor, amely kizárólag Antilokhosznak áll majd rendelkezésére, s amellyel
győzni fog: 1. ne engedd lovaidat összevissza húzni, erős kézzel tartsd őket
egyenes vonalban a pályán;87 2. figyeld, hol van a kerülőoszlop (terma), s
a lehető legkisebb ívben kerüld meg, oly módon, hogy erősen tartod a zablát;88
3. következik a kerülőoszlop részletes leírása,89 majd annak ecsetelése, hogyan
kerülje meg: igyekezzen minél közelebbről elmenni mellette; 4. úgy kerüld
meg az oszlopot, hogy a bal oldali (tehát a belső ívet futó) lovat egészen
lefékezed, magad is enyhén balra dőlsz, míg a külső íven futó jobb oldalit
pedig szóval és ostorral minél gyorsabb futásra ösztökéled;90 végül pedig
5. vigyázz, nehogy nekimenj az oszlopnak, mert ha igen, összetöröd magad és
a szekeredet is, amivel nagy örömet szereznél a többi versenyzőnek, de elveszítenéd
a díjat.91
Végül egyetlen sorban foglalja össze tanácsait Nesztór: 6. „hát, kedves fiam,
óvatosan s okosan cselekedjél!”92 Majd azzal zárja beszédét, hogy ha Antilokhosz
megfogadja, amiket apja mondott, a visszafelé vezető úton már senki sem lesz
képes megelőzni őt, rendelkezzék akár isteni eredetű lovakkal is.93
Mit szűrhetünk le ebből a beszédből? Pillanatnyilag tekintsünk el attól az
érdekes részlettől, hogy Antilokhosz nemhogy nem nyeri meg a versenyt, de
az összes induló közül az utolsó előtti helyen végez, s azzal se foglalkozzunk,
hogy Nesztór tanácsaira még csak utalás sem történik majd a verseny során,
sőt ami igazán nagyon különös, maga Nesztór sem fog visszatérni rá a díjkiosztáskor
tartott beszédében.94
Igyekezzünk inkább kihámozni Nesztór bölcs tanácsainak lényegét, s próbáljuk
meg kideríteni, mit fogadhatna meg belőlük Antilokhosz. Ehhez még egyszer
fel kell idéznünk – immár Nesztór tanácsainak megfejtésére koncentrálva –
a versenyt Antilokhosz szempontjából.
Antilokhosz rajtolt a legjobb pozícióból, mert a sorsolás nyomán övé volt
a legbelső pálya – a későbbi győztes Diomédészé pedig a leghátrányosabb, a
legkülső. Igen ám, csakhogy amint elrajtolnak, ez a kezdeti helyzeti előny
semmivé olvad, mert természetesen az egyenes szakaszon Antilokhosz lovai –
említett lassúságuk miatt – jócskán lemaradnak, s a kerülőoszlopot az utolsó
előtti helyen érik el (mindössze a teljesen jelentéktelen Mérionész van mögötte).
Ebben a helyzetben, lássuk be, semmi jelentősége sincs, milyen bravúros technikával
kerüli majd meg valaki az oszlopot, hiszen mint arra éppen Nesztór hívta fel
fia figyelmét, a visszafelé vezető egyenesben már semmiképpen sem lehet előzésre
gondolni.
Vagyis Antilokhosznak egyszerűen nincs mit megfogadnia Nesztór bölcs tanácsaiból!
Nesztór tanácsaival még egyéb bajok is vannak. 1. Hogyhogy nem jutott eszébe
Nesztórnak az az egyébként kézenfekvő tény, hogy az egyenes szakaszon mit
sem érnek az okos tanácsok, ott bizony a sebességé, vagyis az erőé (bié) a
döntő szó?! 2. Hogyhogy nem gondolt arra, hogy az oszlopmegkerülés – mint
majd látni fogjuk – forradalmian új technikájára vonatkozó tanácsai csak akkor
juthatnának szerephez, ha legalábbis egyszerre érne a pálya végére minden
versenyző? 3. Hogyan lehetséges, hogy miután első mondatában kifejtette, hogy
istenek (emlékezzünk, nem is akárkik: Zeusz és Poszeidón) tanították Antilokhoszt
a lovakkal való bánásra, s ezért lóügyben neki nem lehet tanácsolnivalója,
mégis a lovak irányításával kapcsolatos tisztán technikai alapismeretekkel
látja el fiát („ne engedd összevissza húzni lovaidat! erősen tartsd a gyeplőt!
minél közelebbről kerüld meg az oszlopot! össze ne törd magad!”).
Minden kötelező tiszteletünk mellett fel kell tennünk a kérdést: ha mindezeket
a tudnivalókat most kell Antilokhosznak elmondani, mit tanítottak neki az
istenek?! Vagy lehet, hogy mégis inkább Nesztórral van baj?
Az is figyelmet érdemel, hogy Nesztór csupa olyan lovastanácsot ad, amelyet
egyáltalán nem volna szükséges elmondani: aki valaha is ült már lovon, annak
egyszerűen ösztönösen éreznie kell bizonyos alapmozdulatokat! De elég akár
egy futó-, kerékpár- vagy autóversenyt magunk elé képzelnünk: nem az a legtermészetesebb,
hogy mindenki a kanyarok belső ívét keresi, tehát a lehető legrövidebb táv
megtételére törekszik?!
Nem, be kell látnunk, Antilokhosz a sok kitűnő tanácsból semmi hasznosat nem
szűrhetett le. Antilokhosz – csakúgy, mint az eposz idézett helyein a nesztóri
bölcs tanácsok közönsége – türelmesen, ellenvetés és kommentár nélkül hallgatta
végig apja tanácsait, majd a verseny során tette, amit tudott és jónak látott,
amire saját józan esze indította.
De azért ne legyünk igazságtalanok Nesztórral: egyetlen fontos szót azért
mégiscsak kimondott. A szót, amely gondolatokat ébresztett Antilokhoszban:
métisz. Antilokhosz valóban elgondolkozhatott azon a tételen, hogy a jó versenyző
az eszével legyőzheti a nála jobbakat is. Ezt az igazságot megértette Antilokhosz,
sőt igyekezett alkalmazni is.
Csak éppen meglehetősen kérdéses erkölcsi tartalommal töltötte meg az ész
verseny közbeni felhasználhatóságának tételét, hiszen semmi okunk feltételezni,
hogy Nesztór akár csak egyetlen pillanatra is a csalás jelentést szándékozott
volna a métisz szónak adni. Egyértelműnek látszik, hogy Antilokhosz a Menelaosz
megelőzéséhez igénybe vehető nemtelen eszközök kitalálásában lelte meg a métisz
célravezető, optimális felhasználását, csakhogy ez annyit jelent, hogy számára
ész = csalás. A verseny zárultával Menelaosszal folytatott szópárbaja pedig
arra mutatott, hogy belátta, hibázott, amikor esztelen vakmerőséggel, mindkettőjük
életének veszélybe sodrásával,95 tehát csalással győzte le egyik ellenfelét.
Bátran állíthatjuk, hogy a verseny kiélezett pillanatában, amikor Antilokhosz
a szabálytalan előzést végrehajtotta, nem ő, de Menelaosz volt az, aki a kellő
métisszel, józan belátással rendelkezett, s inkább lassított, hogysem az életét
kockáztassa Antilokhosz őrültsége miatt.96
Nesztór második beszéde, amely a kocsiversenyt lezárja,97 hasonlóképpen váratlan
pillanatban hangzik el, mint az első: az ötödik helyezettnek Akhilleusz jó
előre egy „tüzet még nem látott, kétfülű (kettős) ivóedényt”98 helyezett kilátásba
(hogy hogyan nézett ki ez a phialé, s mire való volt, vitatott).99 Csakhogy
a verseny különös, sokszor megváltozott végső sorrendje azt eredményezi, hogy
Eumélosz kiesése folytán egyszerűen nincs ötödik helyezett. De van ötödiknek
járó díj, s most ezt a díjat nyújtja át – minden előzmény nélkül – Nesztórnak
Akhilleusz. Ne kutassuk, kiérdemelte-e Nesztór a díjat; ha az Antilokhosznak
nyújtott tanácsaira vagy akár az Akhilleusz életében betöltött szerepére gondolunk,
bizony kétségeink támadhatnának. Akhilleusz indoklását figyelve:

„Íme, fogadd, öreg, és legyen ez már birtokod eztán,
Patroklosz temetéséről emlékedül: én e jutalmat
néked adom, noha már az enyém: hadd lássa a többi,
itt, hogy az én lelkem soha nem dölyfös, soha nem zord.”
(Devecseri Gábor fordítása, 618–621. sor.)

Leginkább amolyan „ha már úgyis itt vagy, ne maradj te sem díj nélkül!” hangulatú
a jelenet, amit megerősíteni látszik az udvariasnak egyáltalán nem mondható
„té nün” („nesze, fogd”)100 formula, amely nehezen értelmezhető az idős Nesztór
iránt megnyilvánuló tisztelet jeleként.101 Majd felsorolja azt a további négy
versenyszámot
– boksz, birkózás, dárdavetés, futás –, amelyben Nesztór szintén nem fog indulni.102
Nesztór kitörő örömmel veszi át az ötödik helyezettnek szánt díjat,103 majd
– és ebben már semmi meglepő nincs – hosszú beszédet tart. Mint korábban láttuk,
egyetlen szóval sem tér ki a kocsiversenyen lezajlott eseményekre, és a végeredményt
vagy fia szereplését sem kommentálja.
Amiről beszélni fog, az saját hősi múltja. Ez a hősi múlt-idéző beszédtípus
is ismert Nesztór korábbi fellépéseiből: a 7. énekben arra emlékezett, miként
győzte le és ölte meg Ereuthaliónt, akivel senki nem mert rajta kívül megvívni,104
a 11. énekben pedig az epeiosziak felett aratott katonai sikereit idézte fel.105
Most pedig az egykor volt legyőzhetetlen atlétáról beszél, Nesztórról, aki
minden versenyen, ahol csak elindult, győzött. És belekezd a történetbe, amelynek
szereplőit a maiak közül már senki sem ismerheti, hisz oly régi idők eseményeiről
van szó, amikor a Trója alatt ma harcolók még nem is éltek.
Belekezd tehát a történetbe, amely egy, a mostanihoz hasonló helyzetet idéz
fel, bizonyos epeioszi Amarünkeusz106 halotti játékait, ahol is Nesztór öt
számban (!) indult, s ebből négyet meg is nyert: bokszban az egyéb forrásokból
ismeretlen Klütomédészt (Énopsz fiát) győzte le,107 birkózásban a szintén
ismeretlen, de birkózónevű Ankaioszt („aki szorosan átkarol, szorít”),108
futásban pedig Iphikloszt múlta felül – szintén nem szerepel az eposzban,
de talán azonosítható jó nevű fiai, Próteszilaosz és Podarkész révén109 –,
végül dárdavetésben Phüleuszt és Polüdóroszt győzte le, ez utóbbi szintén
ismeretlen név, nem szerepel az eposzban, de egyéb forrásokban sem.110 Az
ötödik versenyszámban, a kocsiversenyben csak azért szenvedett vereséget,
mert Aktór két fia111 – akiknek leszármazottai említtetnek a hajókatalógusban
– valamilyen, a szöveg alapján nehezen értelmezhető cselt vagy inkább csalást
alkalmaztak.112
Az elhangzottak több tanulsággal is szolgálnak: Nesztór világosan párhuzamba
állítja Patroklosz halotti játékait és azt az egykorit, amelyen versenyzőként
ő is részt vett. Az összehasonlítás eredménye: ezek a maiak messze elmaradnak
mögötte, hiszen ugyan melyikük lenne képes nemhogy öt számban elindulni, de
négyben győzni is?! A párhuzam a kocsiversenyek összevetésében a leghangsúlyosabb,
s talán nem járunk messze az igazságtól, ha itt valóban Nesztór métiszének
egészen finom megnyilvánulását érzékeljük: ő annak idején csalás áldozata
lett, és vesztett. Most is volt valami csalásgyanús eset, csakhogy a csalás
áldozata (Menelaosz) óvott, s így elnyerte a versenyzésével kiérdemelt díjat.
Bezzeg ő annak idején nem állt le veszekedni, eredményt megóvni a nyilvánvaló
szabálytalanság miatt!
Hogy ez a tanmeseszerű üzenet kinek szól inkább, a díját követelő Menelaosznak
vagy a dolgokat idáig fajulni engedő Akhilleusznak, csak találgathatjuk, hiszen
Akhilleusz egyetlen szóval sem fog reagálni Nesztór beszédére. Egy azonban
bizonyosnak tűnik: Nesztór saját egykori vereségének felidézésével, a csalásra
való hősies reagálásával itt és most megvédi Antilokhosz szabálytalan versenyzését,
mintegy azt a tanulságot sugallva, hogy bizony a kocsiversenyek során a fair
play-vel összeegyeztethetetlen eszközök alkalmazásával is számolni kell, de
igazi hős ezt fel sem veszi, nem emel szót ellene.
Akhilleusz egyetlen szó nélkül veszi tudomásul Nesztór beszédét. Ebben követi
mindazok példáját, akik a korábbiakban Nesztór hallgatóságát képezték hasonló
típusú beszédei alkalmával: a görög vezérekét, Antilokhoszét és Patrokloszét.113
Miért? Miért hallgatja mindenki türelmesen, udvarias figyelemmel Nesztórt,
miközben pedig az általa elmondottak haszna, értelme, sőt időnként valóságtartalma
is számtalan – jogos! – megjegyzésre kellene hogy ingerelje hallgatóságát.
A tanácsadó beszédek esetében talán az lehet a hallgatás magyarázata, hogy
annyira logikusan hangzó, kitűnő ötleteknek tűnnek első hallásra az elmondottak
– falat kell építeni!, helyettesíteni kell Akhilleuszt a harcmezőn!, az ész
segítségével kell diadalmaskodni a kocsiversenyen! –, hogy mindenki azonnal,
szó nélkül siet azokat végrehajtani. Múltidéző beszédei esetében más a helyzet.114
Csak a kocsiversenyt lezáró beszédnél maradva megállapítható, hogy a történet
olyan távoli múltba vezet, amelyet egyetlen hallgatója sem ismerhetett. Ugyanakkor
a felidézett események – amelyeknek főhőse természetesen Nesztór – annyira
átlátszóan valószerűtlenek, hogy azokat akár csak egyetlen szóval is leleplezni
egy hőshöz vagy szerető fiúgyermekhez teljességgel méltatlan, kifejezetten
modortalan cselekedet lenne. „Én bezzeg minden versenyszámot megnyertem, ahol
csak elindultam!” – mondja, s erre senkinek nincs egyetlen szava?! Ne feledjük,
Nesztór Akhilleuszhoz intézi szavait, ahhoz az Akhilleuszhoz, aki egymagában
többre képes, mint az egész görög sereg együtt. Akhilleusz mégsem szól, s
ennek az eposzban felépített jelleméből kibontható oka van.
Ők ketten, Nesztór és Akhilleusz az egyedüliek, akik nem indultak és nem is
fognak indulni egyetlen versenyszámban sem. Indokaik, ürügyeik eltérők, de
mégiscsak egy táborba tartoznak minden résztvevővel szemben. Erre a közösségre
játszik rá igen finom érzékkel Nesztór, amikor a „hiába, ez az elpuhult mai
ifjúság…” végső tanulságú monológját elmondja. Ezzel az üzenettel azután
már mondhat olyan nagyokat, amilyeneket csak akar, elősorolhat soha nem létezett
ellenfeleket, unfair szörnyeket is akár, Akhilleusznak a szeme sem fog rebbenni.
Nesztór számíthat Akhilleusz cinkos hallgatására, hiszen ő maga is méltatlannak
tartotta a görög vezéreket, kor- és harcostársait arra, hogy bármelyik versenyszámban
kiálljon ellenük.
Akhilleusznak a kultikus cselekedethez, Patroklosz temetési játékaihoz szüksége
van a görög vezérekre, nélkülük nem lehetne méltóképpen elbúcsúzni szeretett
Patrokloszától. De ez nem jelenti azt, hogy Akhilleusz véleménye megváltozott
volna velük kapcsolatban. Ő továbbra is őrzi az eposz elején vállalt különállását,
s ebben Nesztór múltat dicsőítő, tehát a jelen értékvesztésére rávilágító
beszéde csak megerősíti. A kocsiverseny eposzbeli helyének meghatározásához
elengedhetetlen Nesztór szerepének megértése is: ő az, aki jelenlétével, értelmetlen
és haszontalan tanácsaival, majd saját múltját felmagasztaló záróbeszédével
megóvja a jelenetet attól, hogy túlságosan komolyan próbálja venni bárki is.

* Szilágyi János György tanár úrnak ajánlom e tanulmányt, amelynek ihletője
– ha áttételesen is – az ő Arachné tanulmánya volt (in: Paradigmák, Magvető,
1982. 217–233.): a módszert, ahogy egy ezerszer elemzett szövegből (szigorúan
a szövegből) újat, fontosat, nekünk szólót tudott kibontani, példaadónak érzem,
s az alábbiakban megkísérlem alkalmazni egy sokszor interpretált Homérosz-szöveghely
elemzésekor.


Jegyzetek

1. Íliász, 20., 381. skk., 21., 20–21. sor.
2. Íliász, 22., 99–360. sor.
3. Íliász, 16., 1–167. sor.
4. Íliász, 1., 149–157. sor.
5. Íliász, 16., 816–857. sor.
6. Spinoza: Ethica, 5., 83.
7. M. Détienne–J.-P. Vernant: Les ruses de l’intelligence. La métis des Grecs.
Paris, 1974. 55–58.
8. Íliász, 23., 108–225. sor.
9. Íliász, 23., 249–257. sor, S. Marinatos: Kleidung-, Haar-, und Barttracht.
Archeologica Homerica (Göttingen), 1967. 19. skk.
10. Íliász, 23., 257–270. sor: a lista érdekessége, hogy kizárólag a kocsiverseny
öt leendő résztvevőjére vonatkozó díjak említtetnek.
11. Akhilleusznak már semmi baja sincs Agamemnónnal, mint ez a verseny során
is látható lesz; 23., 272–285. sor.
12. Íliász, 23., 275–282. sor.
13. J. Bremmer: Heroes, Rituals and the Trojan War. SSR 2. (1978). 5–38.
14. Az „érv” ürügyjellegét mi sem mutatja jobban, mint hogy másnak is van
isteni eredetű lova a versenyzők közül: Aineiasz isteni eredetű lovaival indul
majd Diomédész (23., 290–
292. sor).
15. A Hektór elleni bosszúvágyát, haragját nem szüntette meg ellensége megölése;
a harag és bosszúvágy befejezésére az anyja által közvetített zeuszi parancs
lesz csak képes rábírni (24., 128–137. sor).
16. Íliász, 20–22. ének.
17. L. Malten: Leichenspiel und Totenkult. Mitteilungen des deutschen archaeologischen
Instituts (römische Abteilung), 38–39. (1932–1934). 300–340., K. Meuli: Der
Ursprung der olympischen Spiele. Die Antike 17. (1941). 189–208.
18. A metasztoikhoi kifejezést egymás mellett vagy egy sorban jelentésben
kell-e értelmezni: R. Dunkle: Nestor, Odysseus and the métis-bié Antithesis.
The Funeral Games, Iliad 23. CW 81. (1987). 4.
19. Pl. a 3. ének Menelaosz–Parisz-összecsapása vagy az 5. ének Diomédész–Aineiasz-,
Diomédész–Arész-párviadala vagy a 22. ének Akhilleusz–Hektór-összecsapása.
20. Íliász, 23., 708–739. sor.
21. Íliász, 23., 811–825. sor.
22. Íliász, 23., 826–849. sor.
23. Íliász, 23., 735–739., 822–823. sor.
24. Íliász, 23., 844–847. sor.
25. Íliász, 17., 280. sor.
26. Szophoklész: Aiasz, 127–133., 766–775. sor.
27. Szophoklész: Aiasz, 457–459., 589–590. sor, S. Said: La faute tragique.
Paris, 1978. 378–
379., 402–405.
28. Íliász, 23., 884–897. sor.
29. „…dünamei te kai hémaszin”, Íliász, 23., 891. sor.
30. Íliász, 1., 181–187. sor.
31. Íliász, 1., 131. skk.
32. Íliász, 9. ének.
33. „…oud’ apithészen…” (895. sor), ami azért több egyszerű hallgatásnál:
„nagyon is hagyta magát meggyőzni”, talán megértette a célzást, s így némasága
nem más, mint végső bocsánatkérés az Akhilleusz ellen elkövetettekért.
34. Íliász, 23., 896–897. sor.
35. „…hosz hipposzünei ekekaszto”, 289. sor; ő egyébiránt sehol sem tűnik
fel a harcmezőn az Íliász-ban, kizárólag a 2. ének hőskatalógusában szerepel
(2., 714., 764. sor).
36. 5., 319–330. sor. Trószra vonatkozó kitételhez l.: Íliász, 5., 260–273.
sor; ez pedig nem kevesebbet jelent, mint hogy ő is isteni eredetű lovakkal
versenyez, vagyis Akhilleusz legfőbb érve a versenytől való távolmaradásra
legalábbis megkérdőjeleződik.
37. Agamemnón Aitha nevű lovával s saját Podargoszával (293–300. sor). Aitha
történetének tanulsága, hogy Agamemnón – egykor… – volt annyira okos, hogy
előnyben részesített egy jó lovat egy rossz harcos ellenében, amiként erre
már az ehhez a passzushoz írott szkholion is felhívta a figyelmet.
38. Íliász, 23., 302–303. sor.
39. „…noeonti kai autói”, Íliász, 23., 305. sor.
40. H. Roisman: Nestor’s Advice and Antilochus’ Tactics. Phoenix 42. (1988).
114–120., R. Dunkle: Nestor, Odysseus and the métis-bié Antithesis. The Funeral
Games, Iliad 23. CW 81. (1987). 1–17.
41. Íliász, 23., 306–308. sor, „hipposzünasz edidaxan” – tehát ugyanaz a szakkifejezés,
mint Eumélosz esetében, csakhogy míg Eumélosznál nincs megjelölve, kitől tanulta
a lovakkal való bánást, addig Antilokhosz ezek szerint igencsak tiszteletet
parancsoló mesterekre tekinthet vissza.
42. Sőt az egész mitológiában nincs még egy hős, akinek egyszerre két ilyen
tanítómestere lett volna a lovakkal kapcsolatban…
43. Íliász, 18., 1–22. sor.
44. Íliász, 18., 32–34. sor.
45. Íliász, 23., 543–554. sor.
46. Íliász, 23., 558–562. sor; Antilokhosz még egyszer nyeri el Akhilleusz
elismerését a versenyjátékok során: a futásban az utolsó helyen végez, de
szellemes, okos megjegyzést tesz Akhilleuszra és Odüsszeuszra, s ezért Akhilleusz
„megduplázza díját” (23., 787–797. sor), M. M. Willcock: The Funeral Games
of Patroclus. BICS 20. (1973). 2. skk.
47. Íliász, 23., 543–552. sor.
48. Íliász, 23., 553. sor; P. Chantraine–H. Goube: Homère Iliade chant XXIII.
Paris, 1964. 14–15.
49. Íliász, 1., 29. sor.
50. Íliász, 23., 540–542. sor.
51. Íliász, 23., 557–565. sor.
52. Íliász, 23., 587–597. sor.
53. M. M. Willcock: The Funeral Games of Patroclus. BICS 20. (1973). 3–5.
54. Odüsszeia, 11., 467–468., 24., 15–16., 24., 78–79. sor.
55. Íliász, 5., 561–589., 15., 568–592., 17., 653. skk., 18., 1–21., 23.,
301. skk. sor.
56. Íliász, 17., 651–655. sor.
57. M. Gagarin: Antilochus’ Strategy: the Chariot Race in Iliad 23. CP 78.
(1983). 35–
39.: helytelenül gondolja, hogy a fordulónál történt az előzés. R. Dunkle:
Some Notes on the Funeral Games: Iliad 23. Prometheus 7. (1981). 15–16., R.
Howland: Nestor and the Chariot-Race (Iliad XXIII, 638–42.). PCPS 181. (1950–51).
30.
58. A verseny figyelésére Akhilleusz által kiküldött Phoinix nyilvánvalóan
a fordulókat ellenőrizhette csak, Antilokhosz akciójáról így mit sem tudhat.
59. Mindezt nagyon világosan mondja el beszédében Menelaosz: Íliász, 23.,
575–578. sor.
60. Íliász, 23., 571. sor.
61. „…mé men hekón to emon dolói harma pedészai.” (585. sor.)
62. Íliász, 23., 587–595. sor.
63. Menelaosz ellágyulásáról: J. Latacz: Zum Wortfeld „Freude” in der Sprache
Homers. Heidelberg, 1966. 223., 226.
64. Szó szerint: „szenvedtél és sokat tűrtél” („epathesz kai poll’emogészasz”,
607. sor), G. J. de Vries: Menelaus Anger and Antilochus’ Apology. Mnemosyne
34. (1981). 138–139.
65. Lásd az 5. énekbeli fellépését.
66. R. Nicolai: La métis di Antiloco. RFIC 115. (1987). 107–113.
67. Íliász, 23., 618–623. sor.
68. „Amphithetosz hialé”, 616. sor. Hogy ez a híres „Nesztór ivópohara”-e,
vitatott: G. Lambin: Les coupes de Nestor. Kentron 8. (1992). 137–150.
69. Íliász, 23., 626–650. sor.
70. Íliász, 23., 306–348. sor.
71. Amint ezt Akhilleusz ki is emeli: 23., 621–623. sor, M. M. Willcock: The
Iliad of Homer. Hampshire & London, 1984. ad loc.
72. R. Dunkle, i. m. 2–3.; H. Erbse: Nestor und Antilochos bei Homer und Arktinos.
Hermes 121. (1993). 385–403.
73. Íliász, 7., 327–343. sor, M. Davies: Nestor’s Advice in Iliad 7. Eranos
84. (1986). 69–75.
74. Íliász, 9., 96–113. sor.
75. Íliász, 11., 786–803. sor, R. Cantieni: Die Nestorerzählung im XI. Gesang
der Ilias. Diss. Zürich, 1942.
76. A. Fingerle: Typik der homerischen Reden. Diss. München, 1929, K. Dickson:
Kalkhas and Nestor: Two Narrative Strategies in Iliad 1. Arethusa 25. (1992).
327–358., H. Erbse, i. m. 397–401.
77. Íliász, 9., 349–352. sor.
78. M. L. West: The Achaean Wall. CR 19. (1969). 255–268.
79. Íliász, 9., 165. skk.
80. Íliász, 11., 804–805. sor.
81. Nesztór egyik leglelkesebb védelmezője: R. Cantieni, i. m. 67–89.
82. Íliász, 23., 306. sor, ugyanez az ifjúkor lesz Menelaosz számára a fő
érv, amiért elnézheti neki a verseny közben tanúsított magatartását (23.,
602–611 sor).
83. „oisztha gar eu peri termath’ elisszemen…” 308. sor.
84. Íliász, 23., 313–314. sor, R. Dunkle: Nestor, Odysseus and the métis-bié
Antithesis. The Funeral Games, Iliad 23. CW 81. (1987). 1–17.
85. Íliász, 23., 315., 316–317. sor.
86. Íliász, 23., 318. sor.
87. Íliász, 23., 319–321. sor.
88. Íliász, 23., 322–325. sor.
89. Íliász, 23., 326–333. sor.
90. Íliász, 23., 334–340. sor.
91. Íliász, 23., 340–343. sor.
92. Íliász, 23., 343. sor: „…alla, philosz, phroneón pephülagmenosz einai.”
93. Íliász, 23., 344–348. sor.
94. Ez a hallgatás az egyik filológiai érve azoknak, akik az egész beszédet
betoldásnak tartják, R. Dunkle, i. m. (1987). 1–2.
95. Íliász, 23., 587–595. sor.
96. Íliász, 23., 434–438. sor.
97. Íliász, 23., 626–650. sor.
98. Íliász, 23., 270. sor.
99. M. M. Willcock, i. m. ad loc.
100. Íliász, 23., 618. sor.
101. Akhilleusz esetleges neheztelésének, Nesztór iránti talán nem teljesen
szeretetteljes érzelmeinek okairól: A. W. H. Adkins: Values, Goals und Emotions
in the „Iliad”. CPh 77. (1982). 298–300.
102. Íliász, 23., 621–623. sor.
103. Íliász, 23., 624. sor.
104. Íliász, 7., 124–160. sor, M. Davies: Nestor’s Advice in Iliad 7. Eranos
84. (1986). 69–75.
105. Íliász, 11., 670–671. sor, R. Cantieni: Die Nestorerzählung im XI. Gesang
der Ilias. Diss. Zürich, 1942, V. Pedrick: The Paradigmatic Nature of Nestor’s
Speech in Iliad 11. TAPhA 113. (1983). 55–68.
106. Íliász, 2., 622. sor: a Trója alatt jelen lévő epeiosziak egyik vezérének,
Diórésznek apja.
107. Íliász, 23., 634. sor.
108. Íliász, 23., 635. sor.
109. Íliász, 2., 705., 13., 693., 698. sor; P. Chantraine–H. Goube, i. m.
ad loc.
110. Íliász, 23., 637. sor; Phüleusz esetleges azonosításáról: M. M. Willcock,
i. m. ad loc.
111. Íliász, 2., 620–621. sor; ők maguk ugyan nem szerepelnek az eposzban,
de fiaik az epeiosziak vezetői.
112. Íliász, 23., 638–642. sor; valószínűleg ikrekről, netán sziámi ikrekről
(M. M. Willcock, i. m. ad loc.) lehetett szó, akik együtt, ketten álltak a
szekéren, az egyik hajtotta a lovakat, míg a másik a gyeplőt tartotta. A szöveg
olyannyira nehezen értelmezhető, hogy sokan betoldásnak tartják, vagy jelentős
szövegromlást feltételeznek. O. Andersen: The Making of the Past in the Iliad.
HSPh 93. (1990). 25–45.
113. H. Roisman: Nestor’s Advice and Antilochus’ Tactics. Phoenix 42. (1988).
114–120.
114. F. Bölte: Ein pylisches Epos. RhM 83. (1934). 319–347.