Petőcz András

VISSZAJÁTSZÁS

Gyűrű fut szét a lecsendesült vizen,
kavics fölött összeforr a seb,
és ki nem jön vissza már,
azon a réges-rég készült felvételen
szomorkásan követ hajít,
majd egykedvűen a tó partjára áll,
utána meg a víztől eltolat,
egész a csillaggal jelölt kapuig,
hol mindenkit hófehér kutya fogad,
majd tovább is, már a tornácon leled,
behátrál a nyugszék óvó ölébe,
magadat – úgy képzeled –
elhelyezheted a közelébe,
de mégsem,
mert a film visszafelé pereg,
az idő meg egyre megy előre,
és kizáródik a tornác ajtaja,
és lassanként a nappaliba hátrál,
és eltűnik ott,
úgy sejted, örökre.

Nem tudhatod,
mi volt annak előtte,
ki, és milyen üzenetet hozott,
telefon csengett,
vagy valakit fogadott,
és ha igen, mit kérdezett,
s ő mit válaszolt,
mit is határozott,
főleg hogyan.

A felvételen
reménytelen,
ma már visszamenni,
visszább lépni ma már
úgysem lehet.

Szétfut a gyűrű ott, a tavon,
és itt elszakad a film.

Hogy mi történt aztán?
Alig tudom.

Az előrét sem,
az utánát sem tudom.

Rég volt, akkor még nem éltem.

Elvitték, meghalt
Tab községben, Somogy megyében.

Hogy miért úgy történt,
azóta se értem.