Daváhűgijn Ganbold

MIT JELENT(ETT) SZÁMOMRA A KÖLTŐ?

(„De nincs már. / Akár a föld. / Jaj, összedőlt / a kincstár.”) Helyzetem meglehetősen nehéz: nem vagyok magyar, Magyarország nem a szülőföldem. Az anyanyelvem a mongol, és tanult nyelvem a magyar. Egyetemi tanulmányi éveim hozzáférhetővé tették számomra a magyar irodalom felforgatónak minősített modern szerzőit, műveit. Így ismertem meg jelentős magyar költőket – kivált Petri Györgyöt. Vas István iránt érzett lelkesedésem készítette elő Petri iránti rajongásomat. E két költőnek, előbb Vas Istvánnak, majd Petrinek nagy szerepe volt a hétköznapi és személyes költészet újraélesztésében. Az 1995-ös egyetemi év végén Vas Istvánt választottam szakdolgozatom témájául, Vas István és T. S. Eliot címmel. Kérdezősködtem, olvastam sok mindent, eleinte összevissza, találomra. Vas olvasása közben lelkesen fordultam az eszmék világa, a világirodalom felé, s ez az újult érdeklődés egybeesett a fiatalabb magyar költészethez való vonzódásommal. Szenvedélyesen vetettem magam a magyar költészetbe, amely valóságos művelődési változást indított el bennem. S szellemi fejlődésemben nem maradhattam egyedül. Megismerkedtem Várady Szabolccsal 1996 telén. Ő volt az első tanácsadóm és kalauzom Petrivel való megismerkedésemben. Még abban az évben fölvettem a telefonkagylót, és beszéltem Petrivel. Találkozóhelyünk az ő kedvenc helye, az Isolabella volt. Nagy érdeklődéssel hallgattam Gyuri világpolitikai eszmefuttatásait, és nagy élvezettel a mondókáját tarkító anekdotákat, történeteket. Találkozásaink gyakoriakká váltak. Nosztalgiával gondolok vissza arra a májusi napra, amikor vendégül láttuk Gyurit mátyásföldi bérelt lakásomban 1997-ben. A vacsoraasztal mellett együtt ültünk Csűrös Miklóssal, Várady Szabolccsal és Várady Somával. Természetesen hazai ételekkel igyekeztünk kínálni a vendégeket, csak nem voltak mongol italok. Az igazi mongol ételek korántsem olyan fűszerezettek, mint a magyarok, viszont húsban gazdagabbak. Bár azt mondta, hogy nagyon keveset eszik, Gyuri mégis meglehetősen sokat vett a mongol párolt húsos gombócból. Alkoholmentes sörrel kínáltam, akkoriban csak ezt fogyasztott. Sokat beszélgettünk. Azután valamelyik napon találkoztunk a szokott helyen. Gyuri sört fogyasztva, könyvet olvasva fogadott. Én kezdtem beszélni, és közben ő azt mondta, hogy újabb orvosi vizsgálaton volt; s nemsokára torkában végre fognak hajtani egy műtétet. Legutoljára februárban beszéltem Gyurival, és meghívtam őt és Marit a mongol holdújév alkalmából az Írószövetség klubjában rendezett esti felolvasásra, odavittem a meghívót, vállalta a felolvasást. Aztán kb. tíz nappal később hívtam föl Gyurit, akkor azt közölte velem, hogy ott lesznek az estén, sőt egyik ismerősének, Szöllősy Erzsébetnek és lányának is kért egy meghívót, amit oda is adtam Marinak. Mikor beszélni kezdtem, még mindig nem jöttek Gyuriék. Azt gondoltam, hogy talán rosszul lett. Így volt; nem olyan dolog egy súlyos betegség, amelyet csak úgy el lehet mesélni.
Ismertem egy olyan különös, elvarázsolt szeszfogyasztó embert, aki ivás közben is könyv mellett volt. Számomra rendkívüli, amilyennek én őt megismertem, úgy éreztem, valóságos csoda.
Mint az eurocentrikus kultúrtörténetben kevéssé járatos idegen sok mindent megtudtam és megtanultam tőle költészetről, politikáról, bölcseletről, széptanról, erkölcsről. Számomra Gyuri példája azt szemléltette, hogy tagadhatatlanul baloldali ember volt, baloldali értelmiségiek csapatához tartozott, s szabad szellem jellemezte. A nihilista külszín alatt mélységesen baráti érzülettel viseltetett társai iránt. Bárhogyan ítélték is meg, lírája az önazonosság forrásából fakadt, olyan robbanékony ösztönszerűséggel, ami megbotránkoztatta kortársait már a költői nyelv megújításával és átformálásával. Az én szememben nemzedékében ő volt a filozófiát legalaposabban ismerő poéta. A magamfajta olvasót, aki a költészetet nem a kanti, nietzschei, heideggeri, habermasi, derridai nyelvi értelemben fogja föl, az ő sokoldalú, ellentéteket ütköztető, rendkívül filozofikus szemléletű poétikája ragadta magával. A modern mongol irodalomban, sőt a mongol költészet történetében ismeretlen, sajátságos stílus a Petri-stílus, és rokontalan a Petri-költészet. Ezért Petri György három éve a csodálatom tárgya, és eltökélt célom, hogy honfitársaimat is bevezessem ebbe az élménybe. „Meghalt egyszeri, egyszerű barátom, / e hánykolódó földön sose látom…”