Csengery Kristóf

AZON A SŰRŰ

Van úgy, hogy az ember csak él: csak ül,
csak áll. Szájából apró, zöld szavak
peregnek tompán és éretlenül;
néz és nem lát, s amikor lépne, csak

botolni képes. Kifordítva húzza
fel kedvenc krémszínű pulóverét.
A teáscsésze, ha most érte nyúlna:
egy érintés – máris robbanna szét.

Jó, hogy otthon gubbaszthat. Még a boltba
se megy le, inkább eszi azt, ami
maradt tegnapról: emészti magát,

lassan, rágódva. Ezer dolga volna,
s egybe se kezd. Ma, érzi, nem jut át
azon a sűrű… – kár is mondani.