Takács Zsuzsa

AZ EMLÉKEZÉS KOLONCA

Minden a jöttödnek örül. A csengés-bongás
általános. Csak én, akit látogatni jöttél,
én hallgatok, nézlek, és emlékszem
az elsötétedésre. Amikor mindenki aludt,
csak én voltam ébren; és tudom, mi történik
ilyenkor. Nézem a haragos eget,
és szemem előtt a fák törzsére felkúsznak
a kezek, tépik a lombokat, és zsákmányukkal
visszacikkannak a földbe. Tapogatnak,
levelekkel körülraknak egy régi arcot.
Kérdezik, faggatják: miért nincs egyetlen
szavad se hozzánk? Miért neheztelsz?