Takács Zsuzsa

A MEGFOSZTÁS RÍTUSA


– Nem változtál semmit. – Ti sem változtatok.
Mégis: utcai ruhában lép be a pap
az őgyelgők közé, leszedik az oltárt,
megfosztják barokk cirádáitól,
a rézserleget és nikkeltálcát papírdobozba
rakják. – Búcsúzni jöttünk, testvérek.
Szövetségünk kétezer évig tartott,
de a mindenki által ismert okok miatt
templomunkat bezárjuk. Éreztük mind
a földcsuszamlást, hallottuk a mélyből
fölmorajló hangot, értettük, mit mond,
de rosszkedvünkre fogtuk lépteink
bizonytalanságát, mulasztásaink kiújuló
fekélyét. Mostanra azonban lehullott
szemünkről a hályog. Fájdalom és neheztelés
nélkül összejöttünk hát utoljára,
hogy búcsút vegyünk lehetőségeink
tárházától: a hittől. – Búcsút veszünk
tőle! – Másodszorra a reménytől!
– Búcsút veszünk tőle! – Megnyugvásomra
szolgál, hogy beletörődtetek
a megváltoztathatatlanba, mégis
figyelmeztetnem kell most titeket, hogy
fogadalomtételetek legnehezebb része
következik, azaz, hogy szeretet nélkül
kell élnetek ezentúl. – Búcsút veszünk tőle!
– Lépjetek ki az ajtón. Menjetek haza.
Zárjátok magatokra az ajtót.