Szuly Gyula

ZÁRÓRA UTÁN

Végre kiálthatom: – Fülembe, füstös!
Bankót lengethetek: Nesze, cigány!
Tudod-e, mit húzz: az úri nótát,
ne csak a magyart; az igaz úrit,
és hazakísérj záróra után.

Hozd a kireparált nagybőgődet,
amelyiken ott a lábnyomom.
Ez ugyanaz a bőgő? A pezsgős-
üveget az új arcommal együtt
már ezüsttükörbe hajitom.
Vagy ha záróra itt sose lesz már
– nem találni hozzá zárakat –,
és nem igaz, hogy sose halunk meg,
gyere velem az utolsó útra,
de közben is, amit én morogtam,
az a mi kettőnk titka marad,
mert a mai nap a mulatásé,
legutóbbi a tegnapi volt,
s ha virrad rám Holnap, akkor holnap
lesz a legközelebbi, s ha nem lesz:
„Így mulat egy magyar úr, ha holt.”

Veletek tart odalenn, ahogy tud:
„Itt nyugszik egy derék borivó.”
Vigadozás asztala a sírdomb,
odaül sok cimbora pohárral,
és tombol tovább a dáridó.
Oda kísérj el, cigány, a titkot
azután se mondd el senkinek,
mi volt az, amiért sóhajtoztam,
mi volt az utolsó szavam, abból
visszhangossá azóta mi lett.

Hova vezetnek ezek a nóták,
te tudod csak, velem, egyedül,
ne a hegedűt hozd, csak a bőgőt,
annak a zenéjére füleljen,
aki ilyen sírdombokon ül,
és azokat járogatja sorra,
a bőgő járjon vele tovább,
keserű, vad indulókat zúgva
sírokon és temetőkön át.

Felépültünk a sebesülésből,
ahogy a bőgőnk, úgy mi magunk,
rajtunk ugyan nagyobb sebek estek,
leperegtek esőkkel a könnyek:
Sej, haj, újra élünk, vigadunk!

Fújjuk, cimborák: ez úri nóta,
törik a bőgő, szakad a húr.
Gyertek poharakkal a siromra,
mindegy: a cigány mulat-e jobban
ott, mint ahogy a névnapot ülők,
magam-e vagy a sír gondozója
vagy néhány ütött-vert magyar úr.