Mesterházi Mónika

HOMOKKŐ

1

A homokkőben nincs semmi tiszteletre méltó,
és szándékai sem világosak. Megkövült emlékeit
szétszórt darabokban őrzi, míg szét nem porlad
bármely nagyobb erő alatt. Árnyékot nem vet,
legfeljebb maga alá, amíg fölé nem omlik.
Ahol fejekre szétgurul, kivájt szemeivel,
homokba csápoló, önálló orrnyúlványaival
a képzeletnek talán, a testnek és a léleknek
kevés örömet ad. A merőleges napban, azt hiszem,
kimondhatom, ez nem szieszta-tájék.

2

A homokkő, mint a költők agya, csupa
rejtélyesen összefüggő emlékdarab. Fosszíliákat
és csigát őriz, titkos zugaiban mindenfelé
az élet jelei vagy emlékei. Löszfalkorában
lila és sárga virágok növik tele, ha leszakad,
sziklaméretei, ha szétgurul, fintorgó
vigyora üzen a világnak a világról.
Kevesen tudják, hogy a tenger felől orrszarvú
a szikla, de rajta valódi madár lépeget.