Asztalos András

FOHÁSZ

Vers legyen teremtés.
Ama nagynak legyen hű vagy hűtlen mása,
barátja, szeretője.
Legyen vers szelíd és őrjöngő,
világos, majd rejtőzködő.
Legyen szoba, szobának zegzuga,
belakott levegője, poros aljzata.
Legyen otthon, űzött szavak,
lehorgasztott tettek menedéke.
Legyen pillanatragasztó, súgólyuk,
elhasznált zsebkendő.
Legyen ügyes fogdája a mindentől menekülőknek.
Vers legyen rend, tárgyak és tények rendje,
mámorító dohány, bódító füvek kertje.
Legyen ajtó, melyen kopognak, s mely előtt
türelemmel várnak, míg kinyílik, ha kinyílik.
Ígéret és bizonyosság legyen, félreértés akár,
teremtés, melynek teremtője alszik, eszik, messze jár
vagy éppen árnyék-székjén ül.
Vers télen sálban, sapkában legyen,
tavasszal kitakarítva, nyáron
bujkáljanak bokraiban,
ősszel szüreteljenek sorai között.
Mindennek és mindenkinek helyt adjon;
mozduljon s mozogjon benne minden,
mi mozogni, élni bír.

Legyen vers, bárhogyan, akárhogyan.
Csak legyen.