Tandori Dezső

A BELSŐ UTAZÁSOK

Új ficam

1

Már Bécs se. Bokaficam, vasutassztrájk
és influenzajárvány tört ki rajtam.
Hogy közeledéseik elhalasszák,
nem megy. Siettetik, hogy ne akarjam:

Bécset, a vasutat, vasuti kocsmák
ismerős pultjait, piaci zajban
ne álljak csöndben, bort egy-nyolcadozvást,
igen, ott nem deci: nyolcad, negyed van.

Ezt segítik. Amit nem akarok?
Szép példa: „Ketten mire mehetünk?”
A Muskétás terasza hova tünt?

Elpergett, mint a zsákutcasarok
fáiról a levél sok év előtt.
Ezek már hasonlattalan idők.

2

Jó odahaza korán lefeküdni,
hibbant otthoni- és koraisággal:
este hétkor. De mit kezdjen magával,
aki nem bírja idegenben unni

az életét? Nem vallomás. Magányt hall
ki bármi hangosságból, csendesülni
kell hozzá mindennek, hogy megcsendülni
tudjon, ha meg, társasabb dallamával…

kinek? minek? mi végre? Képzeletben
senki-semmi nem vonul, és kilebben
a széktámlákon átsikló madár is,

mert rég a föld őrli aprócska csontját.
Kezdeményezne. Áh. Eh. Mit. Bolondság.
Menne, jó ötlet. El is ejti, máris.

3

Így, átcsusszanva harmadik személybe,
abszurdumnak tartja a hajnali
felkelést – szinte lázadás! (Mi végre?)
Mint egy ásítást, el kell fojtani;

mint egy ásítástól, remélni, végre
elalszik, nem indul a gyakori
lábviszketés, pizsamagatya félre
nem csúszik, és akkor… jöhet a… mi

ez mindig, az elalvás-rejtelem,
és mikor és hogyan következik be?
Megkettőződni nem akarsz sosem,

gyötrelmekkel, reménnyel… Mintha te
kevesebb lennél azzal, ami több.
Bár jó állapotához sincs közöd.

4

A jó állapot: a kevés; kopottabb
szóval: a semmi; az, hogy jól se kell, ezt
megismétled itt. Hétkor elhelyezkedsz,
ha itthon, ha… de ezt már gondolod csak,

gyötrő kötelességül. Már se bécsest
nem bírsz, se londonost, satöbbi. Reptér,
pályaudvar, mi közöd az egészhez,
egy vers se annyi, hogy belészeretnél

rímképletébe. Váz, képlet, ez az,
igen, ez az, ami kollokviális
módon világias, fél-rohadt alma,

a Teremtésből! fele végre hagyna,
mindig a másik van, s hogy „fele”: máris
bevonz, örök-kihúnyón végszavaz.

5

A mindenségit, és tovább! Aludni
ficamtalan, megkettőzetlenül,
csak mint egy kalupniban egy kalucsni;
amit szarsz is, csorogjon el belül,

legyen a sziveden, legyen a szádon – – –
Felriadsz. Akkor megint csak egy álom.