Határ Győző

ÓLOMPUTTONY

A Kis Klapanciáriumból – Mezey Katalinnak

ellenni nyugságom
szűnésem alig van
fájton-fáj a lábom
tőből talpamiglan

lökő lancináló
nyársra húzó sajgás
mondják korral járó
fáintos nyavalygás

tengnék lógva-lígve
– lök iromba himba
belesuvad limhe-
lomha lábaimba

nagy ólomgöbökkel
tőtt irdatlanságot
cipelniük azt kell:
puttonyt? hátizsákot?

azt kell fuvarozni
hasított patáknak
ők sem értik: ez mi?
bornyú képet vágnak

ólomnehezék ez?
hogy már csűdöt csánkot
lélegzést lefékez?
malomköve rángat

mi rossebbes-rideg
meteorit-szikla
honnan? kitül ripeg-
ropog a lábikra?

dupla rakasz vackor
málha-meghimbálás
szemüveg is attól
búvalbélelt-párás?
latoltam mázsáltam
mértem tépelődtem
nem volt váltig-válton
világos előttem

egy-két lejtést-sejtést
lépcsőn fel-le mentem
hogy e Súly mit rejt – és
menten rádöbbentem

láb kitül lehervad
galacsin ki lever:
túlnehéz-magamnak
én e fölös teher

én én a malomkő
magamnak mázsányi
vélem ingó rengő:
nem lehet elhányni

egybesülve-főve
véle rosszban-jóban
vonszolnom előre
hétrét-elomlóban

hurcolója hústest
százmázsás dögének
lettem rögtön-rögvest
mentül véntül-vénebb