Petri György

A BRAZIL

A Brazil sincs már. Illetve van,
csak átlényegtelenült Rémy Martin bárrá.
Vince úr, a szuperpincér pedig nyugdíjba ment
(nála még hitelbe lehetett inni,
sőt apróbb kölcsönöket is folyósított).
Ott üldögéltünk ifjan Gézával és Alizzal,
áhítatosan vártuk, hogy megjelenjen
Székely Mihály, esetleg Ilosfalvy vagy Ferencsik
(habár a nagy „Fartúró Toscanini”, ahogy becézték,
inkább egy Semmelweis utcai presszóba járt
konyakos kávéra). Székely egyszer éppen
Londonból érkezett, a barátok és rajongók
izgatottan faggatták, hogy hát milyen is volt a Covent Garden,
ő mondta, hogy „ó, nagyon jó volt, de a bifsztek,
gyerekek, a bifsztek, ilyen vastag (mutatta
két ujjával, hogy milyen, és milyen jó véres
és ress volt), ha belevágtál, öregem, ki-
csordult a rózsaszín lé, és fantasztikus adag
sült krumplit adtak hozzá, meg borsót, meg
zöldbabot, meg mindenféle zöldséget, meg három-
féle mustárt”. „Na de a Covent Garden, Mihály…”
„Ja, hogy a Covent Garden… Hát igen, le a kalappal.
De a színészbüfé, hát az, meg kell mondanom,
elég snassz volt.”