Térey János

A VISSZATÉRT FÖLD

 

Csonka deszkaszálon kuporogtam,
úgy eveztem – mennydörgött, s jégdarabkák
doboltak tar koponyámon, föl se vettem,
elém egy rév se szórta fényeit –,
s partra buktam végül Debrecenben.
A partmenti pagony ösvényein
lopóztam aztán egyre beljebb
– nagy volt az éj, Uram,
nagy volt az éj fiadnak,
de elkerülte a tőrt és a vermet –;
jó embereimet egy nedves tisztáson találtam,
egünkön karéjt vont lusta felleg,
kúsztunk együtt a Belváros felé
nesztelenül cikázva, jó Uram.

Missziónk a konok alföldi homályba
a mécset és a világító igét hozta el.
Mi voltunk a fölkent szabadítók;
hajnalra bekerítettük a várost,
elállva minden nyiladékot, szűk egérutat.
Pezsgő fröccsent szét, poharunk emeltük
a győzelemre, és ittunk a medve
bőrére előre, fickósan ünnepeltünk –
mi, hajdani debreceni emberek, toroztunk
a hortyogó, bűnös város alatt.

Virradatig vártunk, s nem tovább. –
Délre gigászi küzdelemben
szétziláltuk a vastagnyakuak
kereplős, kapás-kaszás táborát,
a zsíros cívist, a pökhendi hajdút
kacagva vágtuk állon,
átkeltünk a tüskés, tövises Városárkon.

2

Itt tollászkodtunk – tegnap, tegnapelőtt -, vézna lurkók,
kullogtunk Debrecen bádogcégérei alatt.
Négy-öt magyar összehajolt, obskúrus csapat,
csatáztunk, program nélkül, képzetlen fajankók,
s ért minket itten annyi ferde szó
– „mihaszna népség”, „korcs növendékek”, „reakció” –,
és a többi bájtalan bók.
Gondoskodott arról a magisztrátus („istenuccse!”):
ne tölthessünk itt egyetlen dús esztendőt se.

…Emlékszem, a Szent Anna utcán
fapados villamosok zörögtek velünk
(a sínpárokra is keresztet rajzoltak azóta, úgy ám).

Nem válhatott vérré bennünk a homoki vinkó,
nem ölelhettünk asszonyt Debrecenben. –
Legációba mentünk, véghezvinni dolgainkat,
s külhonban is, a Péterfiától ötszáz mérföldre is
a csárdás üteme remegtette meg izmos tagjainkat. –
Nem kívánkozott vissza ide se testem, se lelkem.

3

Visszatértünk, hogy képviseljünk, jó Uram.
Méltók voltunk medvére menni, elmered emelni.
Tolmácsoljuk hát üzeneted boldogan,
akkor is, hogyha cívisnők és cívisek
körében nem lesz foganatja semmi:

4

„Mától másképp lesz, emberek.

Ismét egész a Csonkatemplom,

fogadja fázó lelketek.

Majális lesz a Tócó-parton:

sörözve örvendezzetek.

Korzó a büszke Piac utca,

és a síntelen tereket

hat villamos újból befutja,

szélesre tárja kapuit

a nagyerdei lacikonyha.

A Délibáb megérkezik

indóházi csarnokotokba,

ott várja követségetek.

Másképp lesz mától, emberek.”