Wilheim András

Tóth Aladár Mozart-tanulmányáról

 

Lexikonokból ismert adat, hogy Tóth Aladár 1925-ben, huszonhét évesen, Mozart zenedrámáinak esztétikájáról írott disszertációjával szerzett bölcsészdoktori címet a budapesti tudományegyetemen. A munka, az egyetemi előírásokat ismerve: meglepetésre, kiadatlanul maradt. Tartalmáról mindmáig csak Szabolcsi Bence egy 1956-os tanulmánya (Mozart és a népi színjáték) tett futó említést, s zeneakadémiai óráin is esett szó Tóth Aladár e fiatalkori írásáról: ő a Mozart-szakirodalom fontos darabjának tartotta. A fent első ízben közzétett szöveg messzemenően igazolja Szabolcsi véleményét; a dolgozat második fejezetének gondolatai, elemző megjegyzései máig sem veszítették el érvényességüket, ma is frissek, további munka kiindulópontjai lehetnének. S persze az első fejezet sem tanulság nélkül való: pillanatfelvétel a zeneesztétikai gondolkodás korabeli állapotáról, s mindemellett a szakirodalomnak olyan átfogó ismeretéről és értő feldolgozásáról tanúskodik, ami nem szokásos egy, a pálya elején álló, zenetudományi iskolázottsággal nem rendelkező fiatalembernél.

Azt hiszem, csak Tóth Aladár legendás önkritikája és igényessége miatt maradt végül mégis kiadatlan ez az írás. A közlésünk alapjául szolgáló kézirat egyes lapjain, nyilvánvalóan későbbi időből, beható stiláris javítások nyomait látjuk, néhány bekezdés a margón meg van jelölve, mások ki vannak húzva – feltehetően egy tervezett átdolgozás céljainak megfelelően. A javítások azonban nem rendszeresek; inkább ötletszerűek: mintha gyors átolvasás során készültek volna, s mint a munkát meg nem érő fáradozás, abba is maradnak. Valószínű, hogy Tóth Aladárnak később már nem volt kedve, ideje átdolgozni írását, s úgy vélhette, hogy eredeti formájában s a disszertáció alaki követelményeivel nem illő az olvasók elé bocsátania.

Mindazonáltal: nem feledkezett meg ifjúkori munkájáról. Későbbi Mozart-tanulmányaiban, így a Figaro házasságá-ról írott operaismertetőben (1928), majd a Szabolcsi Bencével közösen írt monográfiában is (1941) felhasználja egyes gondolatmeneteit, megfogalmazásait. Az eredeti, 1925-ös szövegezést azonban nyilvánvalóan csak kezdetnek, valóban: csak adalékoknak tekintette a mozarti zenedráma esztétikájához, s nyilván a maga számára tartotta elsősorban iránymutatónak azokat a sorokat, amelyekben a kutatás további feladatait jelölte meg.

Ha ő úgy gondolta is, hogy disszertációjának megkésett közzététele szükségtelen, nekünk kötelességünk. Tóth Aladár tanulmányának ott a helye a nyilvánvaló ösztönző és minta, Szabolcsi Bence 1921-ben megjelentetett Mozart-kísérlete mellett. E két Mozart-tanulmány nemcsak két fiatal zenetörténész pályakezdésének impozáns dokumentuma, hanem a magyar Mozart-irodalomnak kezdete és maradandó értéke is.

Tóth Aladár disszertációját egy gépírásos másolati példány alapján adjuk közre. A helyesírás egységesítésén és korszerűsítésén kívül a főszöveget lényegében változatlanul hagytuk, mindössze a német és francia idézeteket adjuk magyar fordításban (az eredeti e tekintetben következetlen: hol eredetiben idéz, hol fordítást közöl). A jegyzetek hivatkozási rendjét egységesítettük, s a kézirat minden oldalon újrakezdődő jegyzetszámaival szemben folyamatosan számoztuk s az írás végére tettük őket.

A kézirat rendelkezésünkre bocsátásáért és a közlés engedélyezéséért Fischer Annie-nak mondunk ezúton is köszönetet.

 

Wilheim András