Hermann Hesse

Belépőjeggyel A varázsfuvolára

Márton László fordítása

 

Legdrágább zene, most hát újra hallom
hangodat, s a papkórus-énekek
s a szentséget árasztó, fényes templom
s lágy fuvolaszó vendége leszek.

Oly sok ízben és oly sok éven által
tett boldoggá a játékos varázs,
s a csodát mindig újra megcsodáltam,
s bensőmben újult a fogadkozás,

amely láncszemként kapcsol láncotokba,
régi frigyben keleti vándorok:
bár hazátok nincs, míg a Föld forog,
lesz titkotokhoz mindig újra szolga.

Csakhogy most félek is: ha viszontlátlak,
mi lesz, Tamino? Vajon ez a fül
érteni fog-e még?, s a szív, a fáradt?
Fiúhangok!, sok pap, ki karba gyűl:
vajon a próba még sikerrel járhat?

Ó, boldog szellemek, ti örök-ifjak,
világunktól háborítatlanul
maradjatok testvérünk – s tanítónknak,
mígnem kezünkből a fáklya kihull.

S ha nincs többé már e víg választottság,
ha int az óra válni titeket,
úgy más jelek jegyzik majd az eget,
mert minden élet átszellemülést vágy.