Darvasi László

SZAPPHÓHOZ

 

Akármi mondható. Hogy
ragyás, sötét volt bőröd
és két kövér combod dús
közét bolyholta lányka
törékeny ujja éppúgy,
miként a férfi farka.
„Szapphó a félvilági.”
„Szapphó az egy, s a kettő.”
„Szapphó a férfilelkű.”
„Szapphó az öngyilkos nő.”
De még a strófa sem ti-
éd, állították, merthogy
azt Alkaiosz találta
föl… Drága hölgy, ki voltál
egykor: test, dal, az élet,
téged már nem kérdezlek.
De kérdem azt a kósza
kis árnyékot halála
éjéből: Hát megérte?!
Megérte ily dallamtan?!
A pengő lant megérte?!
Megérte, mondd, ezeknek
szép ének által lenni?!