Bill Lomax

A MAGYAR ÉRTELMISÉG FORRADALMI BIZOTTSÁGÁRÓL

Máté Katalin fordítása

 

 

Másokkal együtt e sorok írója is több ízben helytelenítette, hogy sok, 1956 óta publikált emlékirat és tanulmány túlhangsúlyozza az írók és az értelmiségiek jelentőségét és szerepét az 1956-os magyar forradalomban. Ez a kritika különösen a forradalom kitörése előtti időszakra, az SZKP XX. Kongresszusát követő, az októberi felkelést megelőző enyhülésre vagy irodalmi forrongásra vonatkozik. Az erről tudósító beszámolók jó része ugyanis az értelmiségre koncentrál, s szinte teljesen eltekint a munkás- és paraszttömegek társadalmi elégedetlenségének fontosságától. A forradalomról szóló írások többségéből, akár Magyarországon, akár Nyugaton publikálták őket, ugyanígy hosszú ideig kimaradt a forradalom alatti és a november 4. utáni munkástanácsok szerepének bemutatása.

Ez azonban mégsem jelenti azt, hogy az értelmiségnek a forradalomban és az azt követő megtorlások első szakaszában játszott szerepét a történetírás azzal a figyelemmel vizsgálta volna, amelyet megérdemelne. Az ő tevékenységüket ugyanis a Nagy Imre-kormányban és annak környezetében, illetve az újonnan alakult politikai pártokban feladatot vállaló reformkommunistáké homályosította el. Még mindig sok mindent nem tudunk a Forradalmi Diákbizottságokról vagy például a Márkus István vezette Országos Nemzeti Bizottságról. Ugyanez a helyzet a november 4. utáni időszakkal: olvashatjuk ugyan a Gáli József és Obersovszky Gyula által kiadott Élünk és a Gimes Miklós szerkesztette Október 23. számait, e lapok munkatársainak szerveződését és tevékenységét azonban vajmi kevéssé ismerjük.

Az alábbi dokumentumok attól a legfontosabb értelmiségi szervezettől származnak, amely a forradalom alatt, majd több mint egy hónapig november 4. után is működött: A Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságáról (MÉFB) van szó, amelyet később újjászerveztek, és a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsává (MÉFT) kereszteltek át.

A MÉFB-t 1956. október 28-án alakították meg először, ekkor kiadott egy nyilatkozatot A MÉFB felhívása az ország lakosságához címmel, amelyet több értelmiségi szervezet támogatott.1 Ahogy Rainer M. János írja: „A MÉFB-ben a korábbi reformellenzék szinte minden, valamelyest is intézményesült csoportja részt vett, az írószövetség mellett a Petőfi-kör, az ellenzéki vezetés alá került Újságírószövetség, egyetemi oktatók stb.”2 A felhívás felismerte az alulról létrehozott új önkormányzati formák, a forradalmi és nemzeti bizottságok jelentőségét, s az üzemek igazgatását a munkástanácsokra kívánta bízni.

A MÉFB november 4. után (ez alkalommal ÉFB-ként) az írószövetség proklamációjának aláírójaként lépett fel először. A Kiáltványt november 12-én bocsátották ki. Egy héttel később, november 20-án vagy 21-én a MÉFB újjáalakult, új nevet kapott, s ekkor lett a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa (MÉFT), amelynek elnökségét Kodály Zoltán vezette elnökként, főtitkára pedig Markos György egyetemi tanár volt.3 Míg a szervezet korábbi nyilatkozatai megjelentek a sajtóban, az ekkortól kibocsátottak csak másolt röpiratként terjedtek, és a legutóbbi időkig csak maroknyi kutató számára voltak hozzáférhetők.

A MÉFT rögtön újjáalakulása után kibocsátott egy alapító nyilatkozatot, amelyben kinyilvánította, hogy hű az október 23-án kitört forradalom szocialista és demokratikus céljaihoz, s új forradalmi rend megteremtését kívánja, amelynek a forradalmi és nemzeti bizottságok, valamint a munkástanácsok önkormányzati törekvésein kell alapulnia. A Nyilatkozatot huszonhét értelmiségi és oktatási intézmény írta alá, míg második, november 28-án kibocsátott változatát már negyvenhat intézmény támogatta. Korábbi álláspontjával összhangban a MÉFT elismerte a munkástanácsok jelentőségét és fontosságát, majd egy 1956. november 24-én kelt levélben támogatásáról biztosította a Nagybudapesti Központi Munkás-tanácsot mint a magyar munkásság képviselőjét.

A MÉFT olyan időszakban működött, amikor sok értelmiségi azt hitte, hogy a Kádár-kormány nem lesz képes hatalmát megszilárdítani anélkül, hogy kompromisszumos megállapodást ne kötne azokkal az intézményekkel, amelyek még mindig a forradalmi törekvéseket képviselik. Ebben a szellemben bocsátotta ki november 28-án a második nyilatkozatot Határozat címmel, a korábbi forradalmi egység alapján új nemzeti szövetség megteremtését és olyan kormány megalakítását szorgalmazva, amely a nemzet szocialista és demokratikus erőinek bizalmát élvezi. E célból a MÉFT elküldte Határozatát a kormánynak, s tárgyalásokat ajánlott – közeledését azonban egyszerűen semmibe vették.

A Kádár-kormány ekkor választotta az elnyomás útját, ahelyett hogy bármiféle kiegyezési szándékot mutatott volna a magyar társadalommal és képviselőivel. December első hetében a forradalmi bizottságok és a munkástanácsok tagjai közül százakat, valamint sok értelmiségi aktivistát tartóztattak le, és a kormány bejelentette, hogy feloszlatja a forradalmi és nemzeti bizottságokat. Ezekre az intézkedésekre válaszul szervezte a MÉFT utolsó, döntő akcióit. December 6-án Kádár János miniszterelnökhöz írt levelében kijelentette, hogy a forradalmi és nemzeti bizottságok képviselték a forradalom legdemokratikusabb erőit, tiltakozott feloszlatásuk miatt, és követelte az intézkedés visszavonását.

A következő napon, 1956. december 7-én az értelmiségi tanács az Emlékeztető a magyar értelmiség számára című kiadványban a növekvő letartóztatási hullám és az ellen emelt szót, hogy a kormány a békés tárgyalások helyett a Rákosi-időkre emlékeztető módszereket alkalmaz, s ugyanebben a dokumentumban csatlakozott a Nagybudapesti Központi Munkástanács december 6-i memorandumának követeléseihez. Eljött az idő, jelentette ki a MÉFT, amikor tárgyalásokat kell kezdeni egy olyan új kormány megalakításáról, amely az egész ország népének bizalmát élvezi.

A Kádár-kormány tárgyalások helyett további elnyomó intézkedésekkel válaszolt. A következő napon, december 8-án betiltották a Nagybudapesti Központi Munkástanácsot, és letartóztatták vezetőit. Ugyanezen a napon dördült el a salgótarjáni sortűz. Ezután nem lehetett már a MEFT-ről hallani.

A dokumentumok közreadásával nemcsak az a célunk, hogy az érdeklődők számára hozzáférhetővé tegyük a forradalom és az ellenállás e korábban nem publikált forrásait, hanem az is, hogy emlékeztessünk rá: 1956 novemberében még megvolt a magyar helyzet békés és kompromisszumos megoldásának lehetősége. Nemcsak a MÉFT tette közzé javaslatait azokban a napokban, Budapesten számos egyéb dokumentum is megjelent, s valamennyi a demokrácia, a szocializmus és a nemzeti függetlenség feltétlen híve volt. Ha Kádár János és támogatói nem utasították volna el automatikusan ezeket, Magyarország történelme minden bizonnyal másképp alakult volna a huszadik század második felében.

 

 

Jegyzetek