Imre Flóra

NAGYCSÜTÖRTÖK

 

szomorú az én lelkem mindhalálig
váljatok itt s virrasszatok velem
a Getszemáni major olajfáit
milyen sötét fogta be hirtelen

a lábizmom érzi a kaptatót
s az ösvényt is a sűrű aljnövényzet
csomói közt mégis mint a vakok
milyen önkívület ez dülöngélek

semmim se volt te jól tudod Atyám
ha gyönyörködtem olykor fában kőben
nem tart vissza már csupán a hiány
a test ugyan kész a lélek erőtlen

milyen szélcsendes ez az éjszaka
élő húsnak érezni a sötétet
szólj valamit ki áll ott egymaga
hogy volt értelme ennek az egésznek

csak egy olajfa kérge csupa árok
és heg ujjam alatt szólj valamit
kétszáz lépésnyire a tanítványok
fel-felhorkan álmában némelyik